A Mihálkovics Alapítvány díjai a 2017-es március 15-i ünnepségen

A Mihálkovics Alapítvány minden évben pályázatot hirdet orvos-, és fogorvostan-hallgatóknak az anatómia, valamint a fogorvostudomány elméleti tárgyköréből írandó tudományos dolgozat, illetve az Anatómiai Múzeum részére az oktatást elősegítő preparátumok készítésére. Ebben az évben a hattagú pontozó szakmai bizottság és a kuratórium egyhangú döntése alapján a Mihálkovics Alapítvány egy első, egy második és egy harmadik díjat, valamint egy különdíjat ítélt meg a pályázóknak. A díjakat Dr. Fehér Erzsébet, a Mihálkovics Alapítvány kuratóriumi titkára adta át.

I. díjat kapott Czuczor Marcell (FOK III. évfolyam) „A sulcus lateralis linguae bemutatása két irányból, különös tekintettel a ganglion submandibularéra”című munkája.

II. díjat kapott Székely Réka (ÁOK II. évfolyam) „Az orbita topográfiája lateralis feltárásból, különös tekintettel a ganglion ciliarera” című munkája.

III. díjat kapott Király Kristóf (ÁOK III. évfolyam) „A craniocervicalis átmenet klinikai szempontból fontos szalagjai és membránjai” című munkája.

Különdíjban részesült Pankovics Viktor (boncmester) „Nagy kiterjedésű nyelvgyöki karcinóma pathoanatómiai bemutatása” című munkája.

A nyertesek segítő tanárai voltak: Dr. Grimm András, Dr. Ruttkay Tamás, Dr. Bodon Gergely és Dr. Baksa Gábor.

printNyomtatás ▲ Fel ◀ Vissza

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs és Rendezvényszervezési Igazgatósága tette közzé.