Budapesten tartotta az immár másodszor megrendezett nemzetközi kórházhigiénés konferenciáját a bécsi székhelyű Semmelweis Alapítvány. A kétnapos rendezvény megnyitóján többek között köszöntőt mondott dr. Szél Ágoston rektor is, az egyik legnagyobb és legismertebb Semmelweisről elnevezett intézmény vezetőjeként.

A megnyitón dr. Bernhard Küenburg, a 2012-ben alapított Semmelweis Foundation elnöke hangsúlyozta: az immár másodszor megrendezett konferencia célja, hogy felhívják a figyelmet a kórházhigiéné és a fertőzések megelőzésének fontosságára. Mivel határokon átívelő problémáról van szó, kiemelten fontos, hogy az érintett területek szakértői megosszák egymással a tapasztalatokat, jó gyakorlatokat. A rendezvényre Oroszországtól San Franciscóig érkeztek szakemberek, és a teljes közép-kelet-európai régió képviseltette magát. Az alapítvány elnöke szerint a helyzet javításának kulcsa a kommunikáció és az együttműködés, amelyre maga a konferencia is jó alkalmat szolgáltat. Mint kifejtette, hatékony fellépés csak minden érintett, így a politika, a tudomány, a klinikum, az ipar és a civil szféra együttműködésével képzelhető el.  

Dr. Szél Ágoston köszöntőjében elsősorban az egyetem névadójáról, Semmelweis Ignácról szólt, hangsúlyozva, hogy a mikrobákról mit sem tudva, korát megelőzve ismerte fel a gyermekágyi láz és a klórvizes kézmosás közötti összefüggést. Emlékeztetett arra, hogy Semmelweis halálának 150. évfordulója alkalmából emlékév keretében tisztelgett az egyetem névadója előtt a 2015-ös évben, míg jövőre születésének 200. évfordulóját ünnepeljük. A rektor kitért arra, hogy Semmelweis Ignác alakját Chicagóban is megörökítették, a világ tíz legnagyobb orvosa között. Louis Pasteur és Wilhelm Conrad Röntgen társaságában az International Museum of Surgical Science patinás épületében áll szobra, együtt egy általa megmentett anyával, és annak gyermekével. Napjainkban a Semmelweis-doktrína elsöprő mértékű elismerését ünnepelhetjük, mely egyetemünk névadója számára biztosítja a „legnagyobb orvos” címét – fogalmazott a rektor, hozzátéve, hogy azt kívánja, hogy Semmelweis szellemisége és felfedezésének jelentősége útmutatóul szolgáljon mindenki számára.

Dr. Oroszi Beatrix, az Országos Epidemiológiai Központ (OEK) főigazgatója köszöntőjében hangsúlyozta az OEK szerepét az infekciókontroll és a kórházi higiéné terén, kitérve a központ által működtetett országos surveillance (figyelő, ellenőrző) rendszerre. Emlékeztetett arra, hogy az orvostudomány és technológia egyre dinamikusabban fejlődik, ugyanakkor újabb kihívásokkal is szembe kerülnek a szakemberek ezen a területen. Sikert csak összehangolt kommunikációval és multidiszciplináris együttműködéssel lehet elérni – mondta.

Dr. Reinhild Strauss az osztrák egészségügyi minisztérium képviseletében köszöntötte a konferenciát. Rámutatott a tudományos társaságok jelentőségére, amelyek közreműködésével pilot projektek jöhetnek létre az infekciókontroll és a kórházi higiénia területén, így újabb fejlesztéseket lehet előkészíteni és megvalósítani. A sikeres fertőzésmegelőzés titka azonban mindenekelőtt a szakma és a civilek megfelelő tájékoztatásában és oktatásában rejlik.

A konferencia nyitóelőadását dr. Didier Pittet WHO-szakértő tartotta “A Semmelweis történet – megtörténhet újra?” címmel. Előadásában egyebek mellett végigvezette, miként jutott Semmelweis arra a felismerésre, hogy a boncteremből érkező orvosok viszik át a fertőzést a szülőszobába, és hangsúlyozta: Semmelweis úgy viselkedett mindenben, ahogy azt egy igazi klinikai epidemiológus tenné.

A 2012-ben létrejött bécsi Semmelweis Foundation alapítvány missziója, hogy hozzájáruljon az antimikrobiális szerekkel szembeni rezisztencia csökkentéséhez, illetve a megfelelő higiéniai szint növeléséhez az egészségügyi intézményekben. Célja továbbá az egészségügyi szakemberek és a laikusok informálása. Tevékenységük fontos elemei a legjobb gyakorlati tapasztalatok megosztása és az egymástól való kölcsönös tanulás.

Dobozi Pálma, Raubinek Ágnes
Fotó: Kovács Attila – Semmelweis Egyetem 

Galéria

5kép

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.