Egy évvel ezelőtt hunyt el dr. Stampf György, ez alkalomból emlékülést tartott a Magyar Gyógyszerésztudományi Társaság (MGYT) Gyógyszertechnológiai Szakosztálya és Ifjúsági Bizottsága a Gyógyszerésztudományi Kar támogatásával. Az összejövetelen munkatársai, tanítványai és barátai tisztelegtek a Semmelweis Egyetem Gyógyszerészeti Intézetének nyugalmazott egyetemi docense pályafutása előtt, aki több cikluson át volt a Gyógyszerésztudományi Kar dékánhelyettese.

Az emlékelőadáson dr. Zelkó Romána, a Gyógyszerésztudományi Kar dékánja hangsúlyozta, dr. Stampf György halálával egy olyan munkatársat vesztett el a gyógyszerész szakma, akinek hivatásszeretete megkérdőjelezhetetlen volt, és aki mindig segítő szándékkal, támogatással fordult kollégáihoz és tanítványaihoz egyaránt.

Mindig fontos volt számára a gyógyszerész ifjúság ügye, nagyon szerette a hallgatókat, szívén viselte a problémáikat – emlékezett vissza egykori tanárára dr. Marosi Attila, az MGYT Ifjúsági Bizottságának elnöke hozzátéve, ezért is csatlakoztak az emlékülés megszervezéséhez az MGYT Gyógyszertechnológiai Szakosztálya, valamint a Gyógyszerésztudományi Kar mellett.

Dr. Antal István dékánhelyettes, a Gyógyszerészeti Intézet igazgatója, az MGYT Gyógyszertechnológiai Szakosztályának elnöke emlékelőadásában felidézte dr. Stampf György pályafutásának fontosabb állomásait, kiemelve, hogy az egykori dékánhelyettes több mint 50 éven át dolgozott az intézetben, ez idő alatt számos tisztséget töltött be. Dr. Antal István megemlékezett dr. Stampf György tudományos eredményeiről, például, hogy felismerte az inhalációs terápia jelentőségét, miközben tevékeny alkotóként számos könyv – Vitaminkalauz, Gyógyszerészeti szinonimaszótár stb. – (társ)szerzője volt. Alkotó és iskolateremtő tevékenységének része a gyógyszerészek szerepvállalásának hangsúlyozása az állategészségügyben, társszerzője volt például a Kutyabarátok kézikönyve című átfogó állattartási tanácsokat tartalmazó kiadványnak – hangzott el az emlékülésen. Fontosnak tartotta, hogy a fiatalok irányt találjanak a szakmában, de tudta, hogy ehhez erkölcsi és anyagi támogatásra egyaránt szükség van, amit többek között a dr. Mozsonyi Sándor Alapítvány ösztöndíján keresztül valósított meg, de tevékenyen segített az Educatio Oktatási Kiállítások szervezésében is – mondta dr. Antal István.

Dr. Pellioniszné dr. Paróczai Margit, a Richter Gedeon Nyrt. gyógyszergyár emberi erőforrások vezetője a Semmelweis Egyetem egykori gyógyszerészhallgatójaként felidézte, dr. Stampf György évtizedekig az állandóságot jelentette mindenki számára maga körül azzal, ahogyan képes volt megszólítani a fiatalokat. Mint mondta, a vizsgák során sosem akart félelmet kelteni a diákokban, akiket a nyári gyakorlatokra is elkísért.

Halálával nem csupán egy egyedülálló tanár távozott, hanem egy olyan ember, aki az egyetemen és azon kívül is a gyógyszerész hivatás szépségét sugározta magából – mondta Erdős Viktor gyógyszerész hallgató, aki tanárként már nem, de az Educatio kiállításon találkozott dr. Stampf Györggyel, aki – mint felidézte – lelkesen és csodálattal beszélt az oktatásról, az egyetemről és a szakmáról.

A szegedi kollégák nevében is lerótta tiszteletét pályatársa előtt dr. Kata Mihály, a Szegedi Tudományegyetem Gyógyszertechnológiai Intézetének professor emeritusa, aki elsősorban az állatgyógyászat területén működött együtt dr. Stampf Györggyel. Dr. Kata Mihály az előtte szólókhoz hasonlóan szintén hangsúlyozta a volt dékánhelyettes elhivatottságát a kutatás, oktatás, technológia felé.

Vajdáné dr. Benedek Veronika nyugdíjazott egyetemi adjunktus arról beszélt, hogy 50 évig dolgozott együtt dr. Stampf Györggyel, az egyik legrégebbi munkatársával, akiről lelkiismeretes, kedves, vidám, szakmaszerető emberként emlékezett meg.

Dr. Csikó György, az Állatorvostudományi Egyetem docense kiemelte, dr. Stampf György megmutatta, hogy a gyógyszerész-állatorvos kapcsolat nem csak szakmai, hanem baráti is lehet. Mint mondta, a két egyetem közötti kapcsolat erősítésével lehetőség van támogatni azt az együttműködést, amit ő kezdeményezett.

Egykori tanáraként emlékezett meg dr. Stampf Györgyről dr. Schnitzer Ferenc, a Teva telephely-fejlesztési igazgatója, aki elmondta, későbbi gyárlátogatásai során is rendkívüli érdeklődést mutatott a technológia iránt, és gyakorlatokat szervezett a fiatal gyógyszerészeknek.

Dr. Bódis Attila, a Richter Gedeon Nyrt. főosztályvezetője felidézte, volt tanára elemi nyugalommal és tudással közvetítette a technológiai folyamatokkal kapcsolatos információkat, az ő hatására lett belőle gyógyszertechnológus.

Személyes emlékeket és történeteket osztott meg az emlékülés résztvevőivel dr. Nikolics Mária nyugalmazott egyetemi adjunktus, aki kiemelte, dr. Stampf György nyitott volt a világra, rengeteg dolog iránt érdeklődött, többek közt elkötelezett művészet- és zenekedvelő volt, aki szívesen énekelt is.

Az emlékülés végén dr. Kovács Kristóf, az Egis gyógyszergyár projektmenedzsere idézte fel egykori tanárához fűződő emlékeit, kiemelve, hogy dr. Stampf György jókedvű ember volt, aki humorosan tudott érdekes történeteket mesélni úgy, hogy a társaságában mindenki felszabadultnak érezte magát.

Dr. Stampf György 78 éves korában, 2016. február 4-én hunyt el.

Keresztes Eszter
Fotó: Kovács Attila, Semmelweis Egyetem

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.