Huszonnégy aneszteziológiai szakasszisztens és tíz felnőtt intenzív szakápoló végzett az Ápolásvezetési és Szakdolgozói Oktatási Igazgatóság által szervezett OKJ-s képzésen. A tanfolyamon részt vett tizenegy egyetemi dolgozó is mind sikeresen vizsgázott. Az okleveleket dr. Gál János, az Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Klinika (AITK) igazgatója, a képzés szakmai vezetője megbízásából az AITK részéről dr. Hargitai Zoltán adta át.

A képzés szervezője az Ápolásvezetési és Szakdolgozói Oktatási Igazgatóság, a szakmai hátteret az AITK biztosítja, dr. Gál János igazgató vezetésével. A képzések évfolyamvezetője Mezőcsáti Melinda, klinikai vezető ápoló. Mint azt Kormos Ágnes ápolási igazgató elmondta: mindkét terület hiányszakmának számít az egészségügyben. A képzések indításával az egyetem célja, hogy saját hatáskörben tudja biztosítani a szakdolgozói számára a megfelelő szakirányú végzettséget. Az egyetemi munkatársak háromoldalú tanulmányi szerződés megkötése után vesznek részt a képzésben, melynek befejezését követően meghatározott ideig az egyetemen kell dolgozniuk – tette hozzá.

DP
Fotó: Ápolásvezetési és Szakdolgozói Oktatási Igazgatóság

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.