Megnyílt Litvai Péter fotóművész kiállítása, a 2017-es év első tárlata a Semmelweis Szalonban. A több mint 30 éve Németországban élő művész Tükör című sorozata az ember tökéletes szépségre való törekvését vizsgálja építészeti motívumok segítségével, a R.I.P. című ciklus pedig az elmúlással és a megújulással foglalkozik, az év ritmusát követve.

Litvai Péter ritkán mutatja be munkáit magyar közönségnek, aminek elmondása szerint egyszerű földrajzi okai vannak, ám a Semmelweis Egyetemhez sok szállal kötődik, ezért örömmel hozta el fotóit a Szalonba – mondta el honlapunknak. A fotóművész felvételizett ugyan az orvosi egyetemre, de sosem akart orvos lenni, ugyanakkor 1975-76 között az Élettani Intézetben dolgozott fényképészként dr. Kovách Arisztid vezetése alatt.

Munkásságát főleg építészeti, reklám- és portré-, valamint színházfényképészet alkotja. Elmondása szerint nagy hatással volt rá az a környezet, amiben felnőtt, vagyis Budapest utcaképe és építészete, ezért alkotásaiban fontos szerepet tölt be az építészet, a városi ember élete, és az ember hatása környezetére. Litvai Péter az ezredforduló óta digitális technikával fényképez, ugyanakkor hangsúlyozta, digitális fényképezőgéppel is úgy dolgozik, mintha filmre fotózna. „Az embernek legyen bátorsága hibázni, hogy ne csak jó képeket csináljon” – véli a művész, aki szerint mindenkinek megvan a joga ahhoz, hogy alkosson, kreatív legyen, ezért igazán demokratikus dolognak tartja az okoseszközök és a közösségi média terjedéséből adódó fényképgazdagságot.

Litvai Péter kiállítása – előzetes bejelentkezés után – 2017. február 20-ig tekinthető meg a Semmelweis Szalonban. (Kapcsolat a bejelentkezéshez: e-mail: rendezveny@semmelweis-univ.hu, tel.: 0620/825-9180.)

Keresztes Eszter
Fotó: Kovács Attila, Semmelweis Egyetem

Galéria

12kép

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.