Megújult formában indul el a jövő félévtől A jóga funkcionális morfológiai alapismeretei című kötelezően választható féléves tárgy az Anatómiai, Szövet- és Fejlődéstani Intézetben. Az idén júliusban elhunyt dr. Vígh Béla professor emeritus által alapított elméleti kurzust az Általános Orvostudományi Kar hallgatói vehetik fel, akik olyan technikákat is elsajátíthatnak, melyek jók a stressz kezelésére, a kiégés megelőzésére.

A tematika kialakításánál a cél az volt, hogy bemutassuk azokat a pontokat, ahol a jóga- és az orvostudomány összekapcsolódhat. Ennek érdekében három olyan külső oktatót hívtunk meg, akik orvosok és jógatanárok, illetve gyakorlók egyben – tájékoztatott dr. Herberth-Minkó Krisztina adjunktus, a tantárgy felelőse.

A félév során számos más téma mellett dr. Kováts Judit Dea (SE hallgatók gyakorlati jógaoktatója, SE előadója)  a jóga morfológiai és funkcionális alapismereteiről, a mozgásrendszer alapjairól, dr. Tihanyi Benedek (orvos, ELTE TTK doktorandusz, jógatanár) pszichofiziológiai kérdésekről, a terápiás hatásokról, dr. Kovács Zoltán (szülész, nőgyógyász szakorvos) az orvostudomány és a jóga gyakorlati összekapcsolásáról, dr. Nemes Péter (családorvos, pszichiáter szakorvosjelölt, jógatanár) pedig a jógáról, mint a burn-out prevenció lehetséges eszközéről is szól majd előadásaiban.

A dr. Vígh Béla által létrehozott tárgy 1998-ig speciálkollégiumként volt elérhető az egyetemen, majd később ő kérte átminősítését kötelezően választhatóvá. Mint ezt annak idején indokolta, egyre elterjedtebb a jóga, és szükség van olyan orvosokra, akik rendelkeznek alapismertekkel a jógáról, és el tudnak látni akár bizonyos konzultációs feladatokat is.

DP
Fotó (illusztráció): Kovács Attila, Semmelweis Egyetem

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.