Egy karácsony előtti teadélutánnal köszönte meg az egyetemen dolgozó önkéntesek egész éves munkáját az Ápolásvezetési és Szakdolgozói Oktatási Igazgatóság. Jelenleg a Magyar Kórházi Önkéntesek Alapítvány több mint 100 önkéntese nyújt segítséget az egyetem tíz klinikáján.

rs55841_bi_20161125_0115-scrKormos Ágnes ápolási igazgató az ünnepség megnyitásakor az egyetem betegei nevében is megköszönte az önkéntesek önfeláldozó, felelősségteljes munkáját. „A betegek kórházba kerülve kiszakadnak a megszokott környezetükből, tele vannak félelemmel, éppen ezért nagyon igénylik az Önök jelenlétét, segítségét, a beszélgetéseket” – fogalmazott. Mint hangsúlyozta: az egyetemi ápolószemélyzet és a klinikavezető főnővérek számára is hatalmas segítség az önkéntesek jelenléte, mely hozzájárul a betegellátás minőségének emeléséhez. „Olyan társadalmi szerepvállalás a munkájuk, ami mindenki számára értéket továbbít, és az önzetlenségről, valamint a szeretetről szól” – mondta. Kitért arra is, hogy a Magyar Kórházi Önkéntesek Alapítvány, és annak önkéntes koordinátora, Jani Erzsébet nélkül most nem állhatnának itt. Köszönetet mondott Kissné Negyedi Mariannának, az ápolásvezetési igazgatóság ápolásfejlesztőjének aki nagy szerepet vállal a program koordinálásában, valamint minden önkéntes-koordinátornak.

2016.11.25. Kórházi Önkéntesek Alapítvány teadélutánja a Semmeiweis EgyetemenKissné Negyedi Marianna önkéntes koordinátor, kitért arra, hogy az egyetemen szolgálatot teljesítő önkéntesek száma 111-re bővült az elmúlt időszakban, amiben jelentős szerepe volt annak, hogy múlt év végén nagy sajtónyilvánosságot kapott a program. A létszámot még tovább szeretnék növelni, és, mint mondta, az adminisztrációs területen is örömmel várják a jelentkezőket. Szólt egy új kezdeményezésről, mely szerint az új Központi Betegellátó Épületben betegkísérő önkénteseket keresnek, akik segítenek a tájékozódásban. „Nagyon fontos, társadalmilag hasznos munkát végeznek, az ápolók körében is nagy népszerűségre tettek szert, és színesítik a klinikák életét” – mondta az önkénteseknek Kissné Negyedi Marianna.

2016.11.25. Kórházi Önkéntesek Alapítvány teadélutánja a Semmeiweis EgyetemenJani Erzsébet, a Magyar Kórházi Önkéntesek Alapítvány önkéntes koordinátora is köszönetet mondott mind az önkénteseknek, mind a koordinátoroknak. Elmondta, hogy összességében jelenleg 14 helyszínen vannak jelen 120-130 önkéntessel, de reméli, hogy számuk tovább bővül, mivel „minden plusz kéz és láb nagy segítség”, legyen szó akár egy pohár vízről, sétáltatásról, beszélgetésről, hiszen mindezzel a szakszemélyzet válláról veszik le a terhet. Az alapítvány legidősebb önkéntesei egyébként 81 évesek.

A megnyitón Benczés Ilona, a Bőr-, Nemikórtani és Bőronkológiai Klinika vezető főnővére is jelen volt. A klinika az idei évben csatlakozott a kezdeményezéshez, és rengeteget jelent számukra az önkéntesek önzetlen segítsége – hangsúlyozta.

A rendezvényen oklevelet és ajándékot vehetett át minden önkéntes, valamint három, a klinikákon dolgozó önkéntes koordinátor: Völgyi Ferencné Ági, Gömbös Erzsébet, Simay Katalin, majd forró teára és ünnepi tortára látták vendégül a jelenlévőket.

A honlapunk által megkérdezett önkéntesek egyebek mellett arról számoltak be, hogy számukra is sokat ad a segítő munka, amit végeznek.

rs55863_bi_20161125_0345-scrKiss Evelin szakmájától nem áll messze a segítségnyújtás, hiszen a hétköznapokban rehabilitációs szakemberként dolgozik. Idén márciusban jelentkezett önkéntesnek és kezdte meg a felkészítő képzési programot. A képzés során eleinte nagycsoportos összejöveteleken tájékoztatták a jelentkezőket az kórházi önkéntességről, majd kisebb, személyesebb hangvételű találkozók keretében vezették őket körbe a klinikán. Ezeken az alkalmakon részletesebb információt kaptak arról, hogy mi, hogyan zajlik az intézményben, milyen segítséget várnak az önkéntesektől és egyben felkészítették őket a várható lelki megterhelésre is. Evelin május óta rendszeresen jár a II. Sz. Gyermekgyógyászati Klinikára, ahol eleinte mentor mellett, majd önállóan foglalkozott a kis betegekkel. Mint összefoglalta a legfontosabb teendőjét: „Játék! Játék! Játék!”

rs55865_bi_20161125_0353-scrHárom és fél éve dolgozik a II. Sz. Gyermekgyógyászati Klinikán Nyári Zoltánné Rózsa, aki szerint ezt a munkát neki találták ki. Keddenként próbálja sok játékkal elterelni az ambulanciára érkező gyerekek figyelmét a rájuk váró vizsgálatokról. Azt is elárulta, hogy nagyon sokat kap ezeken a találkozókon, a gyerekek mindig feltöltik őt. „Amikor egy ilyen alkalom után megyek hazafelé, tíz centivel a járda felett suhanok” – fogalmazott.

rs55867_bi_20161125_0381-scrIllés Anita a Bőr-, Nemikórtani és Bőronkológiai Klinika Onkológiai Osztályán dolgozik. Már egy ideje keresett Budapesten önkéntes munkát, amikor idén áprilisban találkozott a Magyar Kórházi Önkéntesek Alapítványának felhívásával. Mivel mindig is érdekelte az egészségügy, rögtön azt érezte, hogy jelentkeznie kell. Azóta adminisztratív munkát végez az osztályon: fénymásol, leveleket ad fel, elhozza a központi gyógyszertárból a szükséges gyógyszereket, rendet rak, elrendezi a kartonokat, intézi az aláíratásokat. Anita sok erőt merít az osztályon töltött munkájából, feltölti a hely szelleme, és mint elmondta, jó érzéssel tölti el, hogy segíthet.

rs55869_bi_20161125_0391-scrDr. Keresztúri Galina a klinika első önkénteseként 2012-ben kezdett el dolgozni a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinikán. Váltótársa Hegyesi Magda két éve csatlakozott a csapathoz. A nyolcvanegy éves hölgy az egyik legidősebb kórházi önkéntes, és bár az év egy részét külföldön tölti, amikor Magyarországon van, rendszeresen segít. Elmesélték, hogy a délelőtti „műszakban” általában ágyat kell húzni, illetve a vérvétel után a fiolák klinikán belüli laborba juttatásában tudnak segíteni. Délben az ebédosztásban jut nagy szerepük, amikor az ételek kihelyezése mellett van, akinek felvágják az ételt, esetleg megetetik a beteget, kérésre melegítenek és természetesen a végén összeszedik a tányérokat. Emellett közvetlenül a betegek kéréseit is igyekeznek teljesíteni. „De néha az is sokat jelent, ha csak meghallgatjuk, megnyugtatjuk a betegeket, beszélgetünk velük” – osztották meg tapasztalataikat. Mindketten fontosnak érzik, hogy az önkéntességgel hasznosan és aktívan tölthetik el az idejüket.

Mivel további önkénteseket is tudnának fogadni, folyamatosan várják a jelentkezőket a semmelweis.onkentes@gmail.com  e-mail címen.

Dobozi Pálma és Sági Zenina
Fotó: Bielik István