Négynapos ingyenes egészségügyi szűrővizsgálat- és méréssorozatot végzett Kárpátalján a Semmelweis Egyetem Hallgatói Önkormányzata (SE HÖK) a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) Külhoni Programja keretében. Az 54 fő hallgatóból és három végzett orvosból álló csapat négy nap alatt hat településen 5-600 emberen végzett el átfogó szűrővizsgálatokat, közte általános orvosi és fizikális vizsgálatot, vércukormérést, fogászati és EKG-vizsgálatot.

kulhoni072Az idén először megvalósított kezdeményezés legfőbb célja, hogy az Ungvári Egyetemmel közösen a főként magyarok lakta településeken élők általános egészségügyi állapotfelmérésében segítsenek az orvostanhallgatók – mondta Budai Marcell, a Semmelweis Egyetem Hallgatói Önkormányzatának elnöke hozzátéve, a térség lakói közül sokaknak nem feltétlenül természetes és elérhető a szűrővizsgálatokon való részvétel. Valószínűleg ennek is köszönhető, hogy a hat kárpátaljai településen – Ungvár, Tiszakeresztúr, Péterfalva, Zápszony, Badaló, Nagydobrony – csaknem 600 pácienst fogadtak négy nap alatt.

kulhoni092Budai Marcell beszámolt róla, több mint tízféle szűrést és mérést, többek közt általános orvosi és fizikális vizsgálatot, vérnyomás és vércukormérést, fogászati szűrést, szükség esetén EKG-vizsgálatot végzett el az 54 önkéntes orvostanhallgató. Azok a páciensek, akiknél valamely vizsgálat a normálistól eltérő eredményt hozott, a három rezidens egyikéhez kerültek konzultációra. Az SE-HÖK elnöke hozzátette, mindezek mellett dietetikai, gyógyszerhasználati tanácsokat is adtak az érdeklődőknek, valamint gyógytornászoktól tanulhattak meg otthon is elvégezhető gyakorlatokat az egészségük érdekében. Budai Marcell általános tapasztalatként említette, hogy a vizsgált páciensek mintegy 80 százalékánál magas vérnyomást figyeltek meg.

Az ingyenes vizsgálatokon főként felnőttek vettek részt, a szervezők a gyerekek számára játszósarokkal, prevenciós anyagokkal és ajándékokkal készültek – mondta Budai Marcell. A Kárpátalján elvégzett vizsgálatsorozatot saját forrásainak felhasználásával, közel 5 millió forintból valósította meg az egyetemi Hallgatói Önkormányzat. A szervezők elmondták, a kezdeményezést mindenképpen szeretnék folytatni olyan környező régiókban, ahol nem áll rendelkezésre megfelelő színvonalú általános egészségügyi ellátás. Az úttörő kezdeményezést életre hívó HÖOK szintén folytatná a programot, más határon túli területeken is.

Keresztes Eszter
Fotó: Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája

Galéria

11kép

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.