A PhD-fokozatú doktorok avatására, a címzetes egyetemi tanári, a címzetes egyetemi docensi, a magántanári és a mesteroktatói címek, a kiváló PhD-oktatói kitüntetések, valamint az alapítványi díjak átadására is sor került a Semmelweis Egyetem fennállásának 247. évfordulója alkalmából rendezett Egyetemi Szenátus ünnepi ülésén. 2016-ban 113 jelölt fejezte be a doktori képzést, közülük 96 főt summa cum laude, 15 főt cum laude, 2 főt rite minősítéssel avattak doktorrá a Dies Academicus ünnepségen.

rs55342_ka-20161119-img_2613-scrA Szenátus ünnepi ülésének kezdetén dr. Bagdy György tudományos rektorhelyettes köszöntette a vendégeket. A doktori fokozatot szerzett hallgatóknak azt tanácsolta, töltsenek el legalább 1-2 évet külföldi laboratóriumban vagy klinikai kutatóhelyen. A rektorhelyettes felhívta a figyelmet az elvárt külföldi tapasztalatszerzés és a hazai utánpótlás biztosítása közt fennálló ellentmondásra. Mint mondta, az egyetemi, klinikai és intézetvezetőknek egyaránt az a célja, hogy minél több fiatal tevékenykedjen Magyarországon, ugyanakkor hangsúlyozta, a nemzetközi tapasztalatokkal, tudással és szemléletmóddal való hazatérés mindenki számára gyümölcsöző. A külföldön eltöltött idővel kapcsolatban dr. Bagdy György kiemelte azt a dilemmát, miszerint az elegendő tapasztalat megszerzéséhez legalább másfél évre van szükség, ugyanakkor 2-3 év után már egyre nehezebbnek tűnik a hazatérés. A rektorhelyettes ezért azt tanácsolta a PhD-fokozatot átvevőknek, hogy tudatosan készüljenek fel az élet nagy kérdéseire, ha pedig tanácsra van szükségük, forduljanak bátran egykori tanáraikhoz, akiknek szintén meg kellett küzdeniük ezekkel a kérdésekkel és meg kellett hozniuk a megfelelő döntést.

A köszöntőt követően dr. Tímár József, a Doktori Tanács elnöke ismertette a doktorjelöltek eredményeit, majd a doktoranduszok elmondták esküjüket. Az eskütétel után dr. Bagdy György és dr. Tímár József kézfogásukkal doktortársaikká fogadták a jelölteket.

rs55346_ka-20161119-img_2625-scr„A Semmelweis Egyetem PhD diplomaátadó ünnepsége a Magyar Tudomány Ünnepéhez csatlakozik, ezzel is szimbolizálva azt, hogy a PhD hallgatók munkája mennyire szerves része az egyetemünkön folyó kutatómunkának” – kezdte a felavatott doktorokat köszöntő beszédét dr. Tímár József. Hozzátette, a sikeres kutatások három alapvető feltétele a nemzetközileg jegyzett kutató/témavezető, a jelentős számú PhD-hallgató és a megfelelő kutatási infrastruktúra. A Semmelweisen folyó kutatások sikerességét az igazolja, hogy az eredményeket 2015-ben 245 ún. top 10 százalék legmagasabb kategóriába eső nemzetközi folyóiratban sikerült megjelentetni, és további 262 nemzetközi közlemény az ún. top 25 százalék kategóriába eső folyóiratban jelent meg – sorolta dr. Tímár József.

A Doktori Tanács elnöke emlékeztetett, hogy 2016-ban a doktori képzés átalakult: az újonnan felvett hallgatók képzése 4 évre nőtt és az ösztöndíj összege is jelentősen megemelkedett. Újdonság, hogy 2 év után ún. komplex vizsgán kell sikeresen túljutni a képzés folytatásához; ennek a célja a PhD képzés és disszertációk minőségének emelése volt – ismertette. Kitért rá, az átalakításnak kedvezőtlen mellékhatásai is vannak: a már képzésben lévő ösztöndíjas hallgatók ösztöndíja nem emelkedett, és ők még a 3 éves ciklusban folytatják tanulmányaikat. Mint mondta, az első problémát az Egyetemi Doktori Tanács azzal oldotta meg, hogy önerőből megemelte a 2-3. éves hallgatók ösztöndíját a 2016/17-es tanév első félévére. A másik probléma kezelésére a Nemzeti Kiválósági Ösztöndíjprogram adott lehetőséget, mivel az elnyert 68 millió Ft döntő részét az ún. predoktori hallgatók támogatására használták fel, ezzel biztosítva 4. évet a doktori képzésükben – tájékoztatott dr. Tímár József.

rs55506_ka-20161119-img_3068-scrAz ünnepség díjak és kitüntetések átadásával folytatódott. Tizennegyedik alkalommal adták át a Kiváló PhD-oktató kitüntetéseket, ezúttal Dr. Kiss András, Dr. Merkely Béla és Dr. Vásárhelyi Barna számára, akik a doktori képzés területén kiemelkedő munkát végeztek.

A Semmelweis Egyetem Doktori Iskolájának ifjabb dr. Farkas Zsolt emlékére létrehozott Veritas et Virtus Alapítványa idén megosztva Ella Krisztinát, a Molekuláris Orvostudományok Doktori Iskola hallgatóját, valamint dr. Grolmusz Vince Kornélt és dr. Hosszú Ádámot, a Klinikai Orvostudományok Doktori Iskola hallgatóit díjazta.

A Baráti Kör Doktorandusz Kiválósági Díj első helyezettje dr. Ben Sorum, a második helyezettje dr. Béres Nóra Judit lett.

rs55547_ka-20161119-img_3220-scrA Szenátus a karok előterjesztése alapján címzetes egyetemi tanári, magántanári és mesteroktatói címeket adományozott olyan kiemelkedő személyeknek, akik hosszabb ideje vesznek részt az oktatómunkában. Dr. Bálint Péter Vince címzetes egyetemi tanári címet, dr. Kőszeginé dr. Szalai Hilda, dr. Simek Ágnes, dr. Taller András, dr. Ambrus Csaba Kálmán címzetes egyetemi docensi címet kaptak. Dr. Ender Ferenc magántanári címet, dr. Hirdi Henriett Éva és Szűcs Zsuzsanna magántanári címet vettek át.

Ezt követően a dr. Genersich Antal Alapítvány hallgatók, határon túl élő kollégák, illetve akadémikusok számára létrehozott díjait, valamint a Magyar Patológusok Társasága és a Magyar Onkológusok Társasága javaslatára adományozott Genersich-díjakat adták át.

Az ünnepség zárásaként Johann Sebastian Bach C-dúr csellószvitjének prelúdiumát hallgathatta meg a közönség brácsán, Borsos Miklós Zsolt (Medikus Zenekar) előadásában.

Keresztes Eszter
Fotó: Kovács Attila, Semmelweis Egyetem

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.