Egy évtizede tartó folyamat eredményeként adták át ünnepélyes keretek között az I. Sz. Patológiai és Kísérleti Rákkutató Intézet rekonstruált épületét. A neoreneszánsz épület hosszú évek során újult meg kívül-belül egyaránt úgy, hogy közben az intézet nemzetközi szinten is élen járt a digitális patológiai rendszer kiépítésében – hangzott el az ünnepségen.

RS54736_KA-20161027-IMG_1751-scrNagyszerű dolog, hogy a régi funkciót megőrizve, ugyanakkor a mai kor igényei szerint megújulva az egyetem, a hallgatók és végső soron az orvostársadalom rendelkezésére áll az intézet – mondta köszöntőjében dr. Szél Ágoston. A rektor kifejtette, az I. Sz. Patológiai és Kísérleti Rákkutató Intézet egymást követő vezetői mind hozzátettek valamit a mostani egységhez, hiszen mindenki mást vesz észre, amit fejleszteni, újítani lehet, legyen szó kutatásról, oktatásról vagy magáról az épületről.

RS54717_KA-20161027-IMG_1814-scrDr. Szász Károly kancellár kiemelte az intézet partnerkapcsolatainak fontosságát, amivel olyan forrásokra tudnak szert tenni évek óta, amelyek hozzájárultak a felújításhoz jelentős terhet megspórolva az egyetem költségvetésének.

Az intézet felújításának összköltségvetése 5-600 millió forintra tehető, amiből a 2016-os évben 73,1 millió forintos alapítványi és 43,5 millió forintos saját intézeti bevételekből származó forrás állt rendelkezésre – számolt be a kancellár.

Az I. Sz. Patológiai és Kísérleti Rákkutató Intézetben példaértékű oktató munka folyik, miközben az intézet élen jár a digitális patológia területén is, és képes vonzó körülményeket biztosítani az itt dolgozók számára – mondta köszöntőjében dr. Hunyady László, az Általános Orvostudományi Kar dékánja. Mint leszögezte, fontos, hogy az állami források mellett az egyetem minél több intézménye találjon magának olyan partnereket, akik biztos anyagi hátteret hozhatnak, mely segítségével az épületeket és az eszközparkot is fejleszteni lehet.

Dr. Szabó Attila, a Klinikai Központ elnökhelyettese, az I. Sz. Gyermekgyógyászati Klinika igazgatója rámutatott arra, az épített környezet pozitív hatással van az itt dolgozók munkájára, hiszen az egyetem munkatársainak többsége számára a munkahelye a második otthont jelenti. Hozzátette, ez a kellemes környezet az egyik feltétele annak, hogy az eddig is eredményes kutatói és oktatói tevékenységet folytató intézetben újabb sikerek szülessenek, amelyek a magyar patológiát és a Semmelweis Egyetemet egyaránt gazdagítják.

RS54695_KA-20161027-IMG_1920-scrAz I. Sz. Patológiai és Kísérleti Rákkutató Intézet igazgatója, dr. Matolcsy András felidézte a Vasárnapi Újság 1878-as cikkét, amely az épület átadásakor jelent meg: „Az egész épület inkább palotához, mint boncintézethez hasonlít, s éppen nem bír a boncintézetek hagyományos ijesztő, elszomorító képével”. Mint mondta, a belső tereket tekintve 10 éve, a külső részeken 15 éve tartó rekonstrukció során igyekeztek ezt a palotaszerű állapotot visszaállítani. A neoreneszánsz tereket a háborúk, forradalmak és szakszerűtlen felújítások jelentősen elcsúfították – mondta dr. Matolcsy András felidézve, 2007-es tanszékvezetői kinevezésekor azt a tervet tűzte ki maga elé, hogy az intézet Európa legpatinásabb patológiai intézménye legyen. Ennek érdekében szükség volt néhány fontos lépésre: a patológia centralizálására, az országos profilok kialakítására, a régió patológiai tevékenységének bevonzására, valamint a csúcstechológia bevonására a diagnosztikus tevékenységbe – sorolta az intézetigazgató. Az intézet nemzetközi szinten is élen jár a modern digitális patológiai rendszer kiépítésében, a digitális oktatás és a digitális leletezés használatában – hangsúlyozta dr. Matolcsy András. Kiemelte mindemellett az intézetben folyó elismert és különféle pályázatokkal támogatott kutatómunkát, a stabil anyagi hátteret és az itt dolgozók összetartását.

Az ünnepélyes átadó végén dr. Mikael Björnstedt, a stockholmi Karolinska University professzora tartott előadást, amelyben ismertette a Semmelweis Egyetemmel való 2011 óta tartó együttműködés eddigi eredményeit és a jövőbeli terveket, amelynek része például az oktatásban való további közös munka, illetve tudományos konferenciák közös szervezése.

Keresztes Eszter
Fotó: Kovács Attila, Semmelweis Egyetem

Galéria

12kép

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.