Az Egészségtudományi Kar Vas utcai épületében az 1956-os forradalom és szabadságharc
60. évfordulója alkalmából avatták fel Puskás Jenő festőművész „Mi magyarok – in memoriam 1956.” című alkotását.

RS54566_KA-20161020-IMG_1113-scrA megemlékezésen dr. Nagy Zoltán Zsolt dékán beszélt a kar épületében akkor működő Balassa János Kórház szerepéről, ahová, mint a legközelebbi kórházba 1956. október 23-án a Magyar Rádió körüli harcok sebesültjeit szállították. Hangsúlyozta, hogy a forradalom a magyar egészségügyet, a kórházakat és az 1948-ban megalakult Országos Mentőszolgálatot is nehéz helyzet elé állította, hiszen sem személyi, sem anyagi téren nem voltak felkészülve a sebesültáradatra, de a nehézségeken túljutva, emberségből példát mutatva, hivatásuk magaslatán látták el feladatukat, mert az összetartozás érzése, a tetterő és akarat mindennél erősebb hajtóerőként volt jelen az 56-os hősi napok Magyarországán.

RS54556_KA-20161020-IMG_1053-scrPuskás Jenő festőművész alkotását az ETK számára felajánló Bakó Erika doktornő az ajándékozás körülményeiről elmondta, hogy amikor először találkozott a műteremben ezzel a drámai erejű képpel, érezte, hogy méltó helye leginkább egy közintézményben lenne. Mivel több szálon kötődik a VIII. kerülethez, s édesapja által, aki sebesült kollégáját hozta a forradalom idején a Vas utcai kórházba, személyes érintettség is vezette, fontosnak tartotta, hogy az egykori kórház, ma Egészségtudományi Kar épületében emlék állíttasson a forradalom tiszteletére.

Dr. Nagy Zoltán Zsolt köszönetét fejezte ki dr. Bakó Erikának és Puskás Jenő festőművésznek, hogy ebben a sokat látott épületben méltóképpen emlékezhetünk meg a forradalom áldozatairól, és azokról az egészségügyi dolgozókról, orvosokról, ápolókról, mentősökről, önkéntes segítőkről is, akik emberfeletti munkát végezve, sokszor saját életüket kockáztatva gondoskodtak a sebesültek ellátásáról.

Az ünnepség befejezéseként koszorút helyeztek el az 1956-os forradalom és szabadságharc áldozatainak emlékére.

Egészségtudományi Kar
Fotó: Kovács Attila, Semmelweis Egyetem

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.