Az egyetem közreműködésével tanítanak újraélesztést az Apáczai gimnáziumban

Együttműködési megállapodást kötött a Semmelweis Egyetem és az ELTE Apáczai Csere János Gyakorlógimnázium és Kollégium. A megállapodás célja, hogy a két intézmény megteremtse a fenntartható középiskolai újraélesztés-képzés modelljét, amelyet idővel más középiskolák is alkalmazhatnak. Az együttműködés értelmében a gimnázium kidolgozza a hivatalos tantervben az oktatási anyagot, azt bevezeti és instruktorokat képez, az egyetem képviseletében az Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Klinika (AITK) pedig segítséget nyújt a szakszerű oktatásban és biztosítja a program szakmai felügyeletét.

RS54289_KA-20161018-IMG_0961-scr

Dr. Szél Ágoston rektor a megállapodás ünnepélyes aláírásakor elmondta, a két intézmény évek óta együttműködik a tehetséggondozó program keretein belül, és ezt a kapcsolatot erősíti a mostani program is. Hangsúlyozta: minél többen tudják meg, mit kell csinálni, ha egy embertársunk újraélesztésre szorul, annál ritkábban fordul elő olyan eset, amikor mások érdektelensége vagy éppen félelme miatt hal meg valaki. Fontos, hogy a fiatalok már egészen fiatalon megismerkedjenek azzal az érzéssel, mit jelent segítséget nyújtani embertársaiknak. Ha ezt megfelelő szakértelemmel teszik, az komoly társadalmi előrelépést jelenthet – vélekedett Dr. Szél Ágoston.

Munkácsy László, a gimnázium igazgatója kiemelte, megalapítása óta, 60 éve az intézmény a Semmelweis Egyetem tehetség-utánpótlásának egyik fellegvára. Mint mondta, az újraélesztési oktatási program keretében az idei tanévtől kezdve – felmenő rendszerben – minden osztálynak részt kell vennie a tanfolyamon.

RS54304_KA-20161018-IMG_0887-scrA program hosszú távú célja, hogy az újraélesztéssel kapcsolatos ismeretek beépüljenek a középiskolai oktatásba, mivel a gyors elsősegélynyújtással a szó szoros értelmében emberéleteket lehet menteni – mondta Dr. Gál János, az újraélesztési képzést szakmailag felügyelő AITK igazgatója. Magyarországon óránként meghal valaki hirtelen szívhalálban, holott ha az emberek a rosszullétet észlelve azonnal mentőt hívnának, és a kiérkezésig elvégeznék a szakszerű újraélesztést, azzal emberéleteket menthetnének – hangsúlyozta. Az egészségkultúra növelése és a halálesetek visszaszorítása egyaránt a hosszabb távú célok között szerepel – közölte Dr. Élő Gábor, az AITK egyetemi docense, akinek fia, Élő Gergely egykori apáczais diákként két évvel ezelőtt felvette a kapcsolatot volt osztályfőnökével, Dr. Ács Zoltánnal. Ebből az elképzelésből születetett meg az AITK Klinikai Szimulációs Tanszéki Csoportjának bevonásával a most hivatalossá tett együttműködés. Egy olyan modellértékű és fenntartható módszert dolgoztunk ki, amiről azt gondoljuk, hogy elterjeszthető a teljes magyar középiskolai oktatási rendszerben – tette hozzá Dr. Fritúz Gábor, a Klinikai Szimulációs Csoport tanszéki csoportvezetője.

apaczaiAz ELTE Apáczai Csere János Gyakorlógimnázium és Kollégium számára átmenetileg részben a Semmelweis Egyetem biztosítja az oktatáshoz szükséges eszközöket: a kiscsoportos képzéseken a diákok az AITK szakorvosainak segítségével újraélesztő babákon tudják gyakorolni az elméletben elsajátított ismereteiket. Dr. Ács Zoltán, a gimnázium tanára elmondta, az elmúlt két évben több mint 140 középiskolás tanulta meg az újraélesztést, közülük 22-en lettek instruktorok: két tanár és húsz diák.

Keresztes Eszter
Fotó: Kovács Attila – Semmelweis Egyetem

printNyomtatás ▲ Fel ◀ Vissza

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs és Rendezvényszervezési Igazgatósága tette közzé.