A Semmelweis Egyetem több tanszéke, illetve intézete is képviselteti magát a TANTUdSZ (Tanulj, Tanítsd, Tudd!) program köré alakult munkacsoportban, mely dr. Falus András, a Genetikai, Sejt- és Immunbiológiai Intézet egyetemi tanárának vezetésével alakult meg. A szeptemberben elindult négyéves, a Magyar Tudományos Akadémia pályázata keretében finanszírozott projekt célja egy diákok közreműködésére építő innovatív és korosztályra szabott egészségnevelési program módszerének kidolgozása és gyakorlati megvalósítása.

A 2020-ig tartó pályázatot a Magyar Tudományos Akadémia idén tavasszal hirdette meg, az MTA Szakmódszertani Programtanácsa 75 pályázatot értékelt, amiből 19 kutatócsoport munkája nyert, köztük a TANTUdSZ program. A pályázat célja komplex tanítási módszerek tudományos igényű megalapozása, valamint a tudásátadást megújító kutatások gyakorlati megvalósítása.

Falus-cspoprtképA TANTUdSZ egy egészségnevelő program, ami tudományos alapokon nyugvó pedagógiai módszertanra, az egészségügyi és a pedagógusképző felsőoktatási intézményekben, valamint a középiskolákban tanuló diákok közreműködésére épít. Nem csak az egészségtudományi témákhoz kötődő tudásátadás a cél, hanem hogy az ismereteket szerethetővé és könnyen befogadhatóvá tegyék a fiatalok számára innovatív és a korosztálynak megfelelő módszerekkel.

A munkacsoport a Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Karának (ETK) Tanácstermében tartotta a projektnyitó megbeszélését a nyár folyamán. A munkacsoport tagjainak meggyőződése, hogy a fiatalabb korosztályok – vagyis a leendő édesanyák, édesapák, nagyszülők – megfelelő magatartásában rejlik a társadalom hosszabb távú pozitív jövője, testi-lelki egészsége. Ehhez a TANTUdSZ program módszerének kidolgozása és gyakorlati megvalósítása is hozzájárulhat.

A TANTUdSZ ifjúsági egészségnevelési program köré dr. Falus András egyetemi tanár vezetésével alakult munkacsoport, melyben a Semmelweis Egyetemről képviselteti még magát az ETK Társadalomtudományi Tanszéke és Egészségtudományi Klinikai Tanszéke, valamint az Általános Orvostudományi Kar Magatartástudományi Intézete. A munkacsoportban részt vesz még az ELTE Tanító- és Óvóképző Kara, az Eduvital Nonprofit Egészségnevelési Társaság, a Gödöllői Református Líceum, a Lovassy László Gimnázium (Veszprém), a Tamási Áron Általános Iskola és a Német Két Tannyelvű Nemzetiségi Gimnázium (Budapest), valamint a Vörösmarty Mihály Gimnázium (Érd). A munkacsoport tagjainak listája ide kattintva megtekinthető. 

KEE, DP

Forrás: TANTUdSZ 

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.