Ünnepélyes keretek között adta át az igazoló okleveleket dr. Szél Ágoston rektor és dr. Hunyady László, az Általános Orvostudományi Kar dékánja a Gyakorló Kórház és Gyakorló Osztály címet elnyert intézmények vezetőinek.

RS51844_KA-20160720-IMG_5388-scrA rektor köszöntőjében kiemelte, az oktatás-betegellátás-kutatás hármas feladatkörében a betegellátás sajátos helyzetet képvisel az egyetemen, mert bár a Semmelweis Egyetem az országos betegellátásból is kiveszi a részét, a betegek itt elsősorban az orvosképzést szolgálják. A fiatal orvosok gyakorlati tudása szempontjából fontos, hogy minél több beteggel találkozzanak oktatásuk során. Ezért fontos az a többlet ágyszám, amit a gyakorló intézmények adnak azért, hogy minden szakmának és nehézségi fokozatnak megfelelő esetet lássanak a hallgatók – mondta dr. Szél Ágoston.

A dékán hangsúlyozta: a Semmelweis Egyetem történetében nem volt példa ilyen nagyszámú kórházzal való együttműködésre. Hozzátette: az Általános Orvostudományi Karon az elmúlt években jelentős változások történtek az oktatás módszertanában. Példaként említette a gyakorlati leckekönyv bevezetését és a szimulációs központ létrehozását, ahol a hallgatók a klinikai feladatokat gyakorolhatják. Dr. Hunyady László jelezte, a négy hazai orvosképző egyetem közös akkreditációs bizottsága győződött meg a gyakorló címmel kitüntetett kórházak alkalmasságáról az orvosképzésben.

RS51835_KA-20160720-IMG_5434-scrA Semmelweis Egyetem Gyakorló Kórháza címet az alábbi tíz egészségügyi intézmény kapta meg: Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház (Székesfehérvár), Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet, Heim Pál Gyermekkórház, Országos Klinikai Idegtudományi Intézet, Pest Megyei Flór Ferenc Kórház (Kistarcsa), Petz Aladár Megyei Oktató Kórház (Győr), Somogy Megyei Kaposi Mór Oktató Kórház (Kaposvár), Szent Borbála Kórház (Tatabánya), Szent Imre Egyetemi Oktatókórház, Szent Pantaleon Kórház-Rendelőintézet (Dunaújváros).

A Semmelweis Egyetem Gyakorló Osztálya címet a Szent János Kórház hat osztálya kapta meg: I. Belgyógyászat, II. Belgyógyászat, III. Belgyógyászat, Neurológia, Pszichiátria, Szülészet-Nőgyógyászat.

 

Keresztes Eszter
Fotó: Kovács Attila

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.