Március végén kezdődött el az Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Klinika (AITK) költözése a Korányi projekt keretében létrejött Központi Betegellátó Épületbe. A több lépcsőben megvalósuló költözés első nagyobb szakasza lezárult – mondta el honlapunknak dr. Gál János, a klinika igazgatója. Az új épület 4. emeletén már folyik a betegellátás a centralizáció jegyében kialakított 29 ágyas központi intenzív osztályon, ide költöztek az AITK korábban széttagoltan működő intenzív részlegei. A Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinikán működő AITK-s intenzív osztály pedig az eredeti helyén marad, az ott folyó speciális ellátás miatt.

RS48598_KA-20160525-IMG_1651-scrAz új helyszínen az eszközök és a körülmények is minden tekintetben maximálisan megfelelnek a 21. századi igényeknek – hangsúlyozta az igazgató. Az osztályt 29 teljesen új, professzionális ággyal szerelték fel, melyekhez komplett lélegeztető és monitorozó felszerelés tartozik. Több egyágyas helyiséget is kialakítottak a legsúlyosabb állapotú betegek számára, de a többi kórterem esetében is legfeljebb három ágyon fogadnak beteget. Az ágyak körül nagyobb a tér, ami megkönnyíti az orvosok és a szakdolgozók munkáját, emellett rendelkezésre áll kényelmes, világos nővér pihenő, az orvosi szobában pedig monitorokon nyomon követhetők a betegek legfontosabb életfunkciói. 

Dr. Gál János abban bízik, hogy a 21. századi környezet vonzerő lehet az orvosok és szakdolgozók számára, így tovább tudják bővíteni a létszámot, melyhez a szükséges anyagi keret rendelkezésükre áll.

Az egységes központi intenzív osztály megnyitása az igazgató szerint nemcsak az egyetem, de Budapest és környéke ellátása szempontjából is óriási lépés. Mint mondta, a betegellátásban komoly biztonsági hátteret ad a nagy, centralizált intenzív osztály, mely ugyanakkor a folyosók segítségével összeköttetésben van a Külső Klinikai Tömbben lévő többi klinikával.

A költözés következő fázisában létrejön a negyedik emeleten egy további 18 ágyas intenzív osztály, ahová a traumatológiai és a specifikus intenzív ellátásra szoruló betegek kerülnek, továbbá egy 12 ágyas szubintenzív osztály is megkezdi működését.

Dobozi Pálma
Fotó: Kovács Attila, Semmelweis Egyetem

Galéria

9kép

 

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.