RS48168_ka-20160505-IMG_0648-scrAz idén hetedik alkalommal megrendezett kézhigiénés világnap alkalmából tartottak tudományos ülést az Országos Epidemiológiai Központ és az Országos Tisztifőorvosi Hivatal szervezésében, a Semmelweis Egyetem és a Magyar Infekciókontroll Társaság részvételével.

A kézhigiénés világnap keretében 2009 óta gyűlnek össze gyakorló szakemberek és elméleti munkatársak, kórházhigiénikusok, epidemiológusok, mikrobiológusok, hogy erről a kérdésről beszéljenek – mondta el a megnyitón dr. Melles Márta, az Országos Epidemiológiai Központ főigazgató főorvosa. Kiemelte, a kézhigiéné terén az egészségügyi dolgozóknak komoly felelősségük van.

RS48172_ka-20160505-IMG_0662-scrDr. Szentes Tamás országos tisztifőorvos, az esemény fővédnöke köszöntőjében felidézte: Magyarországon a kézhigiénét Semmelweis Ignác nevével kötik össze, de a gyökerek a 18. századik vezetnek, amikor Mária Terézia megalapította a tisztiorvosi hálózatot, és elkezdték kiépíteni a magyarországi közegészségügy alapjait. Hangsúlyozta: a világon évente több százmillióan halnak meg olyan betegségek következtében, amelyek terjedése nem megfelelő kézhigiénére vezethető vissza, ezért nagyon fontos, hogy mindenütt beépüljön a köztudatba és a mindennapok részévé váljon a megfelelő kézhigiéné gyakorlata.

RS48182_ka-20160505-IMG_0700-scrDr. Antmann Katalin, a Semmelweis Egyetem Ápolásvezetési és Szakdolgozói Oktatási Igazgatóság kórházhigiénés osztályának osztályvezető főorvosa előadásában a WHO kézhigiénés önértékelő rendszerének eredményeiről beszélt. Hangsúlyozta, ez azért fontos, mert az eredményekből jól látható, milyen területeken kell fejlődnie egy adott kórháznak. A Semmelweis Egyetemen végzett felmérés 2014-es és 2015-ös eredményeit ismertetve elmondta, 2015-re intenzívebbé vált a kézhigiénés oktatás, a visszacsatolás is hatékonyabb lett. Kitért arra is, hogy jelenleg zajlik az új belépő munkavállalók oktatásának modernizálása. Ezt a jövőben e-learning formában, vizsgáztatással együtt fogják elvégezni, és az évenkénti, minden munkavállaló számára kötelező infekciókontroll oktatást is hasonló rendszerben szervezik majd meg, amiben a kézhigiéné oktatás is szerepelni fog.

A tudományos ülésen a Semmelweis Egyetem részéről előadást tartott dr. Orosz Gábor, az Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Klinika szakorvosa Betegbiztonság a SE AITK-n – helyes kézmosási gyakorlat, Bella standardfejlesztési projekt címmel, Lehotsky Ákos PhD-hallgató a fluoreszcein próba mikrobiológiai vizsgálatának új módszereit mutatta be, míg Mester Bianka, a Semmelweis Egyetem Kórházhigiénés Osztályának közegészségügyi-járványügyi ellenőre a direkt megfigyeléses kézhigiénés ellenőrzés tapasztalatairól beszélt.

Az eseményen tartották a Semmelweis Egyetem és a Hartmann-Rico Hungária Kft. által meghirdetett kézhigiénés verseny eredményhirdetését: átadták a „Semmelweis Büszke Rám!” díjakat. Első helyen a Transzplantációs és Sebészeti Klinika, második helyen az Egészségtudományi Kar, harmadik helyen az Általános Orvostudományi Kar csapata végzett. 

Pogrányi Péter
Fotó: Kovács Attila – Semmelweis Egyetem

Galéria

6kép

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.