Tradicionális kínai orvoslással foglalkozó kórházvezetőkből álló delegáció látogatott a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinikára és az Egészségtudományi Karra. A vendégek több kínai intézményt képviseltek vezetői szinten.

Kép (4)A Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinikán dr. Merkely Béla klinikai rektorhelyettes, a klinika igazgatója mutatta be az intézményt. Elmondta, hogy a Semmelweis Egyetem Magyarország egyik legnagyobb egészségügyi ellátó intézménye. Kiemelte, hogy Budapesten végzik a szívműtétek 25 százalékát, és hogy több mint 63 százalékkal csökkent az infarktus miatti halálozás Magyarországon az utóbbi években. Bemutatta a technológiai újításokat, valamint elmondta, hogy a klinika jelenleg az Európai Unió egyik legnagyobb szívtranszplantációs központja évi 50 szívbeültetéssel. Az előadást követően dr. Merkely Béla végigvezette a delegáció tagjait a klinikán, ahol évi 800 hallgató fordul meg. A látogatás zárásaként bemutatták a klinika képalkotó diagnosztikai részlegét is.

Az Egészségtudományi Karon dr. Nagy Zoltán Zsolt dékán, dr. Vingender István oktatásért felelős dékánhelyettes és dr. Kanizsai Péter, az ETK nemzetközi kapcsolatainak vezetője, valamint Berger Virginia, az ETK nemzetközi kapcsolataival foglalkozó munkatársa fogadta a delegációt. Dr. Nagy Zoltán Zsolt a megbeszélés során bemutatta az intézményt, kiemelve, hogy az ETK a Semmelweis Egyetem második legnagyobb kara, amelyen 3500 hallgató tanul. Az ETK legfontosabb képzései közé tartozik a gyógytornász, a szülésznő, a mentőtiszt, a védőnő, az optometrista, a képalkotó diagnosztikus, valamint a dietetikus szakirány. A dékán elmondta, hogy idén végeznek a hagyományos kínai orvoslás szak öt évvel ezelőtt indult első évfolyamának hallgatói. Dr. Nagy Zoltán Zsolt felajánlotta a kar segítségét abban, ha egyes képzéseket Kínában szeretnének elindítani. A delegáció tagjai a népegészségügyi ellenőr-, illetve a védőnőképzésekről kértek részletesebb tájékoztatást. A felek közös törekvésként határozták meg, hogy a hagyományos kínai orvoslást Magyarországon is olyan jól képzett szakemberek végezzék, akik több éves képzés keretében egészségügyi végzettséget szereztek, és képesek a nyugati és keleti orvostudományok összehangolt alkalmazására. A megbeszélésen a kínai delegáció tagjai bemutatták az általuk képviselt intézményeket.

Dr. Nagy Zoltán Zsolt kiemelte: a törvényi változások már lehetővé teszik, hogy ha valaki öt éves képzési program keretében tanulja az akupunktúrát, a mozgásterápiát vagy a fitoterápiát, és a program részeként egy évig Kínában tanul, akkor a megszerzett diplomát elismerik Magyarországon. A megbeszélést követően dr. Kanizsai Péter bemutatta az ETK szimulációs helyiségeit. A delegáció látogatását a Richter Gedeon Nyrt szervezte.

Pogrányi Péter
Fotó: Haller Gábor

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.