Száz középiskolás diák vett részt az I. Semmelweis Egészségverseny döntőjén, amit az Elméleti Orvostudományi Központban rendezett meg a Budapesti Orvostanhallgatók Egyesülete. A diákok ötfős csapatokban versenyeztek, interaktív feladatok megoldásában mérték össze tudásukat, a szervezésért 80 orvostanhallgató felelt. A megmérettetés célja az volt, hogy hogy megismertessék a diákokkal, hogyan tehetnek minél többet az egészségük megóvása érdekében, és hogy elősegítsék a felelősségteljes és egészségtudatos gondolkodásmód kialakulását a középiskolások körében.

RegisztrációA projekt idén februárban indult két online fordulóval, a döntőbe a legjobb húsz csapat kapott meghívást. A verseny szervezői olyan Semmelweis Egyetemen tanuló orvostanhallgatók voltak, akik a fiatal korosztály egészségének védelmét tűzték ki célul. A verseny hat kiemelt témakör köré épült, ezek a szexuális- és mentálhigiénés felvilágosítás, droggal, alkohollal, és dohányzással kapcsolatos prevenció, a kardiovaszkuláris és tumorprevenció, az egészségtudatos táplálkozás, az elsősegélynyújtás és újraélesztés, illetve a véradással, vérátömlesztéssel és szervtranszplantációval kapcsolatos felvilágosítás voltak.

IMG_9323A rendezvény megnyitóján és a díjátadón részt vett dr. Molnár Miklós, az Általános Orvostudományi Kar dékánhelyettese, aki honlapunknak elmondta, fontosnak tartja, hogy a Semmelweis Egyetem hallgatói elkötelezettek az egészségnevelés iránt, és támogatandó minden olyan program, ami a középiskolás korosztály körében a prevenciót erősíti. Hangsúlyozta, hogy a kiemelt témakörök között kettő olyan szerepelt – a kardiovaszkuláris és a daganatos megbetegedések –, amelyek a halálozások mintegy kétharmadáért felelősek Magyarországon, így ezekben a témákban különösen fontos a prevenció.

a rendezvény főszervezőiVéleménye szerint a legjobb megelőzés, ha az egészségtudatos életforma már fiatalkorban rögzül a diákokban, a Semmelweis Egészségverseny pedig kiváló lehetőség erre. Mint fogalmazott, minden résztvevő nyert a versenyen, hiszen életre szóló tudásanyagot és élményeket szereztek. Dr. Molnár Miklós kiemelte: a versenyen végzett felmérés alapján a résztvevők 67 százaléka orvos szeretne lenni, 84 százalékuk a Semmelweis Egyetemen szeretne továbbtanulni.

A döntőben legjobban szereplő csapatok:

1. Csontszövetség – Nyíregyházi Krúdy Gyula Gimnázium

2. Zrinyi Zeg. – Zrínyi Miklós Gimnázium, Zalaegerszeg

3. ÖKO Párt – Kazinczy Ferenc Gimnázium, Győr

4. In Fúzió – Mikszáth Kálmán Líceum, Pásztó

5. VPEG – Vajda Péter Evangélikus Gimnázium, Szarvas

A verseny díjazottjai egyebek mellett egyetemi ajándéktárgyakat, kulturális rendezvényekre belépőket illetve a Semmelweis Kiadó által felajánlott könyveket nyertek.

Pogrányi Péter
Fotó: BOE

Galéria

10kép

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.