Immár hetedik alkalommal rendezték meg az Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Klinika (AITK) szervezésében a SIASTOK-ot, a Semmelweis Egyetem Intenzív Terápiás, Aneszteziológiai és Sürgősségi Továbbképző Orvoskongresszust. Ennek keretében másodszor tartott a Semmelweis és Oxford Egyetem közös szimpóziumot. Ennek fő témája a neuromonitorozás volt, valamint a szív metabolikus feltérképezését vizsgáló kutatások integrálása a gyakorlatba.

RS47263_ka-20160401-IMG_9270-scrA háromnapos program megnyitóján dr. Hermann Péter oktatási rektorhelyettes úgy fogalmazott,  a fogorvoslás és az aneszteziológia rokon szakterület abból a szempontból, hogy a statisztikák szerint e két szakma képviselői állnak a lista élén a külföldi munkavállaláshoz szükséges ún. jó hírnév igazolást kérők számát tekintve. Mindebből az is látszik, hogy az aneszteziológus szakma magas szintű, naprakész és konvertibilis tudással rendelkezik, ugyanakkor erkölcsi, illetve anyagi megbecsülésük nem megfelelő. A rektorhelyettes szólt arról is, hogy a Semmelweis Egyetemen is komoly erőfeszítésébe kerül dr. Gál János igazgatónak az AITK-n dolgozó szakdolgozók és orvosok egyben tartása. Dr. Hermann Péter egy, a Quimby együttes frontemberétől egy koncerten elhangzott mondattal zárta köszöntőjét: „Maradjatok itthon, szükség van rátok.”   

RS47265_ka-20160401-IMG_9277-scrDr. Hunyady László, az Általános Orvostudományi Kar dékánja megnyitójában kitért arra: örömmel látja, hogy a rendezvény részeként 100 orvostanhallgató vehet részt szimulációs oktatással egybekötött képzésen. Ez jól mutatja, hogy vonzó a terület a medikusok számára. Szólt arról, hogy példaértékű az AITK oktatás terén végzett munkája: a hallgatói véleményezés alapján a klinika, valamint a hozzá tartozó skill centrum és a sürgősségi orvostan tanszéki csoport stabilan a legmagasabban értékelt szervezetek közé tartoznak.

Dr. Velkey György, a Magyar Kórházszövetség elnökhelyettese kiemelte, hogy a kongresszus egyik vezértémája az együttműködés, ami nagyon jó és aktuális témaválasztás, mivel éppen ez az, amiből sokszor hiány van és rontja a hatékonyságot. Azt kérte a konferencia résztvevőitől, „vigyék haza” ezt a kultúrát, ismerjék fel ennek jelentőségét, hiszen ez a betegek érdekét is szolgálja.

RS47291_ka-20160401-IMG_9350-scrDr. Sótonyi Péter rector emeritus is felszólalt a megnyitón. Mint elmondta, olyan szakterületet, a patológiát és igazságügyi orvostant művelt fél évszázadon keresztül, melynek jó rálátása van az egyes szakterületek problémáira, s arra, miként jelennek meg ezek adott esetben az igazságügyi orvostan gyakorlatában. Kiemelte annak jelentőségét, hogy ez a szakterület gyakorlatilag nem jelenik meg ezen a palettán. Ennek a tudományterületnek a szakmai presztízse magas, legyenek büszkék szakmájukra, továbbra is hittel, tisztességgel, nagy szakmai tudással műveljék azt – jelentette ki.

Dr. Gál János, az AITK igazgatója, a SIASTOK szervezőbizottságának elnöke elmondta: több mint 800-an regisztráltak a kongresszusra, kitért arra, hogy külföldről is érkeztek neves előadók, így például Romániából, Horvátországból, Olaszországból, az USA-ból, Németországból.

RS29775_20150327-KA-20150327-IMG_8528-siastok-scrAz idei SIASTOK fő témái közé tartozott a társszakmák közötti együttműködés, a tapasztalatcsere és összedolgozás, illetve az, hogy ennek következtében milyen fejlődést lehet elérni szakmai, elmélet, manuális és technológiai szinten. Kiemelt terület volt emellett az otthonápolás, a honvéd-katasztrófa medicina, a migrációval kapcsolatos helyzet, az infektológia aktuális kérdései, a korszerű haemostasis menedzsment, az űrkutatás az orvoslásban, a mozgásterápia.

RS47298_ka-20160401-IMG_9380-scrAz orvostanhallgatók egész napos szimulációs oktatását az AITK, a Honvéd-, Katasztrófa- és Rendvédelem Orvostan Tanszék, a Sürgősségi Tanszék és a Terrorelhárítási Központ közösen szervezte. A kongresszus védnökei dr. Szél Ágoston rektor és dr. Velkey György voltak.

Dobozi Pálma
Fotó: Kovács Attila, Semmelweis Egyetem

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.