RS45994_KA-20160222-IMG_5201-scrMűvészi szintű selyem mandala festményt kapott a Semmelweis Egyetem Onkológiai Központja a “Díszítsük fel az onkológiák falát!” projekt keretében. Az adományozó civil szervezetek ezzel akarják a köszönetüket kifejezni mindazok felé, akik a daganatosokért, különösen az emlődaganatos betegekért, gyógyulásukért, életminőségükért cselekszenek. Fontos számukra az is, hogy az onkológián várakozók számára kellemesebbé tegyék az ott eltöltött órákat, hitet, bizakodást közvetítsenek feléjük – hangzott el az átadó ünnepségen.

Marácz Zsófia Ibolya, a Mell-véd – Közösség az emlődaganat megelőzéséért, gyógyulásunkért, életminőségünkért közösség nevében nyitotta meg a rendezvényt. Mint mondta, az érintettek gyakran járnak onkológiai épületekbe vizsgálatokra, kontrollokra és sok-sok órát várakoznak, gyakran az unalmas fehér falakat nézik, drukkolva, izgulva. Kiemelte: az Onkológiai Központ falain a Pink Boleró Egyesület tagjainak köszönhetően már vannak mandala rajzok. “Ez is mutatja, mi érintettek, nagyon jól tudjuk, a falak milyensége is fontos nekünk, és mi a képekkel üzenünk embertársainknak, hitet, és bizakodást közvetítve” – fogalmazott Marácz Zsófia Ibolya.

RS45979_KA-20160222-IMG_5277-scr

Az adományozást a Marcia Presky Női Egészségmegőrző Program támogatta. A mandalát Hargitai Márta adta át Dr. Dank Magdolnának a Mell-véd – Közösség az megelőzéséért, gyógyulásunkért, életminőségünkért közösség nevében.

Az Onkológiai Központ megbízott igazgatója különleges pillanatnak nevezte a képátadást. Felidézte azt, amikor eszébe jutott, milyen jó lenne valamivel feldíszíteni az üres falakat és örömét fejezte ki, hogy ez a folyamat elindult. Nagyon fontos, hogy meglássuk a szépet – mondta el hitvallását Dr. Dank Magdolna.

Tóth-Szabó Szilvia
Fotó: Kovács Attila – Semmelweis Egyetem

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs és Rendezvényszervezési Igazgatósága tette közzé.