erasmus_logo

Magasabb ösztöndíjat kaphatnak a következő tanévtől az Erasmus+ program tanulmányi mobilitásában részt vevő magyar hallgatók. A Tempus Közalapítvány tájékoztatása szerint ez akár plusz 100 eurót is jelenthet havonta a külföldön tanuló fiataloknak. A hallgatók 2016. február 1-jétől pályázhatnak az Európai Programiroda online rendszerén keresztül, az oktatói és személyzeti mobilitás pályázatokra folyamatosan lehet jelentkezni. 

A Semmelweis Egyetem pályázati felhívása és kitöltési útmutatója a 2016–2017. évi Erasmus+ hallgatói tanulmányi és szakmai mobilitás-pályázat beadásához erre a linkre (Általános Orvostudományi Kar, Fogorvostudományi Kar), illetve erre a linkre (Gyógyszerésztudományi Kar) kattintva letölthető. Az ETK, Doktori Iskola és az EKK hallgatói a dékáni hivataloknál érdeklődhetnek a jelentkezés feltételeiről.

Az Erasmus+ program 2014-es indulásakor az Európai Bizottság a megélhetési költségek alapján három kategóriába sorolta a programban részt vevő országokat, és maximalizálta a legdrágább országokban adható támogatás összegét.

A program hazai koordinálását végző Tempus Közalapítvány mostani döntése lehetővé teszi, hogy a másik két kategóriába tartozó 21 országban is havi 50-100 euróval magasabb ösztöndíjat kapjanak a tanulmányi célból kiutazó hallgatók, mint korábban. Így a 2016/2017-es tanévtől többek között a magyarok körében legnépszerűbb Németországban, vagy spanyol, holland, lengyel és máltai tanulmányok esetén is több pénzből gazdálkodhatnak a kiutazó egyetemisták.

RS8892_KA-20131125-IMG_8576-erasmus-stock-scr (1)A megemelt összegtől azt várják, hogy a jövőben még többen kapcsolódnak be a legnépszerűbb uniós mobilitási programba. Ezt kiegészítő támogatásokkal is segítik: az ösztöndíjon felül a következő tanévben várhatóan több mint 600 magyar Erasmus hallgató részesülhet havi 100 euró szociális támogatásban, és évente 20-30 fő kaphat támogatást tartós betegségéhez kapcsolódó extra kiadásai miatt.

Jelenleg 53 magyar felsőoktatási intézménynek vannak Erasmus kapcsolatai, és hazánkból évente 4300 hallgató vesz részt a programban. A pályázás feltételeiről és a jelentkezési határidőkről a Semmelweis Egyetemen az Európai Programiroda munkatársai tudnak bővebb felvilágosítást adni.

A Semmelweis Egyetem a 2014/2015-ös tanévben (az utolsó lezárt mobilitási évben) 195 jelentkezőből 124 főnek tudta megadni a lehetőséget a külföldi tanulmányok támogatására a Tempus Közalapítványtól elnyert összegből. A hallgatók tanulmányi mobilitásra, szakmai gyakorlatra és diploma utáni szakmai gyakorlatra is jelentkezhetnek. A legnépszerűbb célország Németország, emellett Ausztriába és Lengyelországba is sokan jelentkeznek.

A Semmelweis Egyetem hallgatói  számára további információ az Európai Programiroda honlapján érhető el.

Az Erasmus+ program keretében a hallgatók mellett a Semmelweis Egyetem oktatói és adminisztratív munkakörben dolgozó munkatársai is részt vehetnek külföldi mobilitás pályázatokban. Az oktatói mobilitás pályázatok (további információ erre a linkre kattintva) célja, hogy az oktatók a külföldi partnerintézményben oktatási tevékenységet folytassanak. A személyzeti mobilitás pályázat (további információ erre a linkre kattintva) célja, hogy az adminisztratív munkakörben dolgozó alkalmazottak képzési célú nemzetközi mobilitását támogassa úgy, hogy a kiutazó a mobilitás során az intézmény egésze számára hasznosítható tapasztalatokat szerezzen, jó gyakorlatokat ismerjen meg. A személyzeti mobilitás pályázatra oktató is pályázhat, amennyiben nem oktatási tevékenység megvalósítását tervezi.

További információ az Erasmus+ honlapján, erre a linkre kattintva érhető el. 

PP

Fotó: Kovács Attila – Semmelweis Egyetem

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.