Gyűjtést szerveztek az I. Sz. Gyermekklinika nővérei, azaz a „Bókay Angyalai”, hogy a klinika beszerezhessen egy modern, elektromos intenzív ágyat, amely jelentősen segítheti a beteg gyerekek kezelését és gyógyítását.

RS37836_KA-20151103-IMG_7845-scrA másfél millió forintba kerülő készülék árának egyik felét a Bókay Gyermekklinikáért Közhasznú Alapítvány ajánlotta fel, a másik fele pedig a segítőkész emberek adományaiból gyűlt össze 16 nap alatt. A Nonprofit Információs és Oktató Központ (NIOK) Alapítvány által az Adjuk össze! közösségi finanszírozást lehetővé tevő honlapon szervezett adománygyűjtésről dr. Szabó Attila, a klinika igazgatója az Adjuk össze! honlapján úgy fogalmazott: hatalmas ajándékként éli meg, hogy a klinikán ilyen innovatív és modern gondolkodású „angyalok” vannak. Megtisztelő a kezdeményezésük, mellyel megerősítik a klinika azon törekvését, hogy olyan 21. századi betegellátó intézménnyé váljon, amely nemcsak emberbarát és szerető légkörű, hanem a még biztonságosabb betegellátást szolgálja. Fontos, hogy a gyermekeknek nemcsak a teste, de a lelke is gyógyuljon a bent töltött idő alatt – tette hozzá.

PP

Fotó: Kovács Attila – Semmelweis Egyetem

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.