Az Év elhivatott fiatal szakdolgozója díjat vehetett át Piroska Nikolett, az I. Sz. Sebészeti Klinika diplomás ápolója a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) rendezvényén. A méltatás szerint Piroska Nikolett napi szinten kiemelkedő szakmai munkát végez a betegágy mellett.

RS42106_KA-20151216-IMG_2125-scrTanulmányait a Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Karán folytatta. Elvégezte a sztómaterapeuta tanfolyamot, ő látja el a műtétet követő időszakban a betegek gondozását. Kapcsolatot tart a hozzátartozókkal, segít a megváltozott állapot könnyebb elfogadásában. Emellett szabadidejében egészségügyi asszisztens tanulókat oktat ápolástanra egy egészségügyi szakiskolában. Az egyetemen tanuló külföldi hallgatók oktatásában, gyakorlati képzésében is részt vesz. Üde színfoltja a klinikának, lelkesedésével, szakmai alázatával elősegíti a frissen végzett hallgatók beilleszkedését – olvasható a MESZK által összeállított sajtóanyagban.

„Az Év Elhivatott Fiatal Arca” díjat, mely a MESZK és a Literartura Medica Kiadó közösen meghirdetett elismerése, idén harmadszor adták át. A díjjal ösztönözni szeretnénk a fiatal nemzedéket, meggyőzni őket arról, hogy munkájuk fontos, és hogy kitartásuk, emberségük, szakmai kiválóságuk vagy éppen valamilyen kezdeményezésük, saját szűk munkakörnyezetükben való napi helytállásuk nem hiábavaló.

DP
Forrás: MESZK

Fotó: Kovács Attila, Semmelweis Egyetem

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.