Karácsonyi ünnepséget tartottak a Semmelweis Egyetem munkatársai számára a Központi Épület aulájában, melyen ünnepi beszédet mondott dr. Szél Ágoston rektor és dr. Szász Károly kancellár. A karácsonyi hangulat megteremtéséhez a Medikus Zenekar kamaraegyüttesének játéka járult hozzá, az ünnepség után pedig meleg tea és bejgli várta a jelenlévőket.

RS41969_KR_20151210_0022-scrDr. Szél Ágoston beszédében a karácsony ünnepéhez fűződő személyes emlékeiről is beszélt: míg gyerekkorában a neki szánt ajándékok felkutatása, később pedig az ajándékok elkészítése volt a legfontosabb a karácsonyt megelőző időszakban, ma már a családi körben töltött ünnepre való készülődés és várakozás van a középpontban – mondta el. A szeretet fontosságát egy tanmesén keresztül mutatta be, amelynek tanulsága szerint a jólét és a siker önmagában, szeretet nélkül nem elérhető, de azokhoz, akik a szeretetet választják, csakhamar siker és a jólét is társul szegődik.

RS41961_KR_20151210_0013-scrDr. Szász Károly úgy fogalmazott, az adventi időszak a várakozásról szól, amikor számvetést készíthetünk a dolgainkról – egyéni és közösségi szempontból egyaránt. Mint mondta, a Semmelweis Egyetem gazdálkodásában paradigmaváltás történt, az egyensúlyi költségvetés megvalósítása pedig közös siker. A fogyókúra sikerült, most már csak az a feladat, hogy ezt az alakot megőrizzük – hangsúlyozta. A kancellár kiemelte: bár az adventi időszakban rövidek a nappalok és gyakran kellemetlen, hideg az idő, a karácsonyra való készülődéssel, az ünnepre való ráhangolódással mégis szép időszakká tehetjük, és az ünnepből erőt meríthetünk a jövőre nézve is.

RS41966_KR_20151210_0018-scrA Medikus Zenekar kamaraegyüttese Georg Philipp Telemann négy hegedűre írt concertóját adta elő.

Pogrányi Péter
Fotó: Berecz Valter

Galéria

7kép

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.