A Semmelweis Egyetem végzi mostantól a Magyar Jezsuita Rendtartomány tagjainak éves egészségügyi szűréseit, és szükség esetén megszervezi a további vizsgálatokat is számukra. Az erről szóló megállapodást csütörtökön írták alá a felsőoktatási intézményben.

RS39204_KA-20151119-IMG_3671-scrDr. Szél Ágoston, a Semmelweis Egyetem rektora egyedülállónak nevezte a kezdeményezést, az egyetem ugyanis korábban még nem kötött hasonló együttműködést. Egyúttal köszönetet mondott Bárkovits Saroltának, a II. Sz. Belgyógyászati Klinika intenzíves szakápolójának, aki közvetítőként komoly szerepet vállalt a megállapodás létrejöttében. Forrai Tamás Gergely, a Magyar Jezsuita Rendtartomány tartományfőnöke pedig arról beszélt, hogy egy folyamatos, megelőző munka veszi kezdetét. Kiemelte: reméli, hogy a prevencióra összpontosító együttműködés mintaként szolgálhat mások számára is.

A lelkipásztori, oktatói és missziós tevékenységet is ellátó rend tagjainak az ápolást és a krónikus ellátást továbbra is a renden belül biztosítják; mostantól azonban vérvételből, mellkasi röntgenből, hasi ultrahangból, EKG-ból és szemészeti ellenőrzésből álló szűrővizsgálatokat is szerveznek számukra évente egyszer a II. Sz. Belgyógyászati Klinikán. E mellett az esetleges további vizsgálatokat, terápiákat, tanácsadásokat, illetve akut esetben a kórházi elhelyezést is a Semmelweis Egyetem biztosítja számukra.

Kele Tímea
Fotó: Kovács Attila – Semmelweis Egyetem

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.