Jubileumi ünnepséget tartottak az Egészségtudományi Kar (ETK) alapításának 40. évfordulója alkalmából a Zeneakadémián. A ceremónián ünnepi köszöntők és személyes hangú visszaemlékezések idézték fel az elmúlt 40 év történetének legfontosabb pillanatait és meghatározó egyéniségeit. A rendezvényen első alkalommal adták át az ETK Emlékérmét.

RS38397_BI_20151113_006-scrDr. Szél Ágoston rektor köszöntőjében úgy fogalmazott, az Egészségtudományi Kar a Semmelweis Egyetem legdinamikusabban fejlődő kara. Elismerését fejezte ki a korábbi és jelenlegi vezetők felé, akik sikeressé és modernné tették a kart. Kiemelte, az ETK-n zajló magas színvonalú nemzetközi képzések és a modern továbbképzések hozzájárulnak ahhoz, hogy a Semmelweis Egyetem kiválóan szerepel a nemzetközi rangsorokban.

Dr. Claudia Beckmann, a Rutgers University-Camden dékánhelyettese a kar egyik legjelentősebb tengerentúli patnerintézményének nevében köszöntötte az ünneplőket. Beszédében a közös oktatási és kutatási lehetőségeket emelte ki.

Kósa László, az ETK Hallgatói Önkormányzatának elnöke úgy fogalmazott, az Egészségtudományi Karon végezni büszkeség, mert a kiváló oktatók és vezetők biztosítják, hogy az ország legjobb egészségügyi dolgozói kerüljenek ki az intézményből.

Dr. Nagy Anikó, a Heim Pál Gyermekkórház főigazgatója hangsúlyozta, nagy összefogás és kitartás kellett ahhoz, hogy az elődök nemes küldetését az egészségügyi oktatás területén ne csak megőrizzék, de ilyen magas szintre fejlesszék az Egészségtudományi Kar vezetői, oktatói és dolgozói. Hozzátette: az ETK modern, szakmailag erős alapokon álló intézmény, ami az utóbbi években forradalmi nyitást vitt véghez a nemzetközi hírnév, ismertség és elismertség felé.

RS38418_BI_20151113_031-scrAz ETK a Semmelweis Egyetem történetében viszonylag fiatal, az egészségügyi szakemberképzés vonatkozásában azonban a legrégebbi múlttal rendelkező intézmény Magyarországon – fogalmazott ünnepi beszédében dr. Nagy Zoltán Zsolt dékán. Felidézte: a kar már az indulásakor is multidiszciplináris képzést nyújtott, hozzájárulva ezzel az egészségtudományi terület széleskörű fejlődéséhez. Hangsúlyozta, az alapítás óta sok változás történt, az oktatási infrastruktúra folyamatosan fejlődött, amire mindig nagy hangsúlyt fektettek. Naprakész, piacképes, általánosan használható ismereteket szerezhetnek a kar hallgatói, a képzések alkalmazkodnak a változásokhoz, az egészségügyi szakemberképzés igényeihez – vélekedett. Dr. Nagy Zoltán Zsolt kiemelte a nemzetközi képzések, az oktatói és hallgatói csereprogramok, illetve az angol nyelvű képzések szerepét is. Mint mondta, megvan az a biztos alap, amire építhetnek azért, hogy a kar tovább fejlődhessen.

RS38419_BI_20151113_033-scrDr. Mészáros Judit, a kar korábbi dékánja visszaemlékezésében a Vas utcai épület megtalálásáról, az alapítást követő időszak küzdelmeiről beszélt. Emlékeztetett arra, középfokú intézményből a Semmelweis Egyetem második legnagyobb karává vált az intézmény, amihez nagyon sok munka kellett. Az ETK-n zajló képzésekről személyes emlékekkel átszőtt beszámolót tartott, kiemelve a kar meghatározó tanáregyéniségeit és vezetőit.

Kahlichné dr. Simon Márta nyugalmazott főiskolai tanár, a kar korábbi tanszékvezetője a kezdeti nehézségek kapcsán megjegyezte: az első időszakban a tanárok és a hallgatók hat különböző épület között ingáztak, de bíztak abban, hogy egyszer lesz majd egy szép központi épületük. Szavai szerint ez a Vas utcai épülettel meg is valósult, ami egy patinás, a modern oktatás feltételeinek megfelelő épületegyüttes.

Csordás Ágnes, a kar egykori hallgatója, a Magyar Védőnők Egyesületének elnöke főiskolai emlékeit idézte fel. A nagy hatású tanáregyéniségekhez kapcsolódó emlékek mellett a centenáriumát ünneplő és idén hungarikummá nyilvánított Magyar Védőnői Szolgálatról, a védőnői hivatásról is megemlékezett.

RS38425_BI_20151113_041-scrAz ünnepségen dr. Nagy Zoltán Zsolt átadta dr. Forgács Ivánnak az ETK Emlékérmet, amit a kar alapításának 40. évfordulója alkalmából először adományoztak. „Dr. Forgács Iván egy tudós elme, egy mindenkor segítőkész kolléga, egy lelkiismeretes, elhivatott szakember, aki ezer szállal kötődött és kötődik a Semmelweis Egyetemhez és az Egészségtudományi Karhoz” – mondta el laudációjában a dékán. Kiemelte, az ETK büszke lehet arra, hogy dr. Forgács Iván nevét mindörökre beírta a kar történelmébe.

Az ünnepég zárásaként a Medikus Zenekar adott koncertet.

Pogrányi Péter
Fotó: Bielik István

Galéria

12kép

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.