Több ponton módosította a Szervezeti és Működési Szabályzatot (SZMSZ), személyi döntéseket hozott és szabályzatokat fogadott el a Szenátus az október 29-i ülésen.

Dr. Szél Ágoston rektor bejelentette, hogy a HÖOK elnökének mediálásával fontos egyeztetésre került sor a Semmelweis Egyetem Hallgatói Önkormányzat vezetésének újraválasztásáról. Az erről készült jegyzőkönyvben rögzítették, hogy a rektor által három nyelven kiírt önkormányzati választás során az idegen nyelvű hallgatók teljes jogú részvételével (választók és választhatók) és az arányos kari képviselet szempontjainak figyelembe vételével új és ideiglenes testület jön létre, amelynek legfontosabb feladata a SE HÖK új alapszabályának elkészítése és elfogadása lesz.

A Szenátus többségi szavazással megerősítette a Klinikai Központ Tanácsadó Testületének (KKTT), dr. Merkely Béla elnök által jelölt öt klinikus tagját: dr. Ács Nándort (II. Sz. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika), dr. Gál Jánost (Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Klinika), dr. Nyirády Pétert (Urológiai Klinika), dr. Szabó Attilát (I. Sz. Gyermekgyógyászati Klinika) és dr. Tamás Lászlót (Fül-Ott-Gégészeti és Fej-Nyaksebészeti Klinika).

Dr. Molnár Miklós Győzőt az Általános Orvostudományi Kar graduális képzésért felelős dékánhelyettesévé választotta a testület, így dr. Kellermayer Miklós lemondása után ismét három dékánhelyettese van a karnak. A testület javaslatot tett személyi kérdésekben, és az óvodavezetői megbízásra Becsei Zsoltot, az I. sz. Gyermekgyógyászati Klinika főnővéri megbízásra Négrádi Évát, a Rektori Titkárság titkárságvezetői megbízásra Márton Emőkét javasolta. A Szenátus elfogadta dr. Remport Ádám (Transzplantációs és Sebészeti Klinika), illetve dr. Balla András (Élettani Intézet) docensi pályázatait is.

A Szenátus – elsősorban a nemzeti felsőoktatási törvény módosításai miatt – változtatott a Szervezeti és Működési Szabályzat (SzMSz) „A Semmelweis Egyetem oktatóinak és kutatóinak, továbbá más dolgozóinak jogállásáról, a foglalkoztatási követelményrendszer részletes szabályairól” szóló részén, továbbá a Szervezeti és Működési Rend kapcsolódó rendelkezésein.

A jelenlegi módosítás eredményeként munkakörönként határozzák meg a tanításra fordított idő minimumát, valamint a törvény, és így a belső szabályzat is meghatározza azt, hogy a tudományos kutatási tevékenységre fordított idő legalább a munkaidő húsz százaléka legyen. Tudományos kutatói munkakörben az új szabály szerint a korábbi 90 helyett a teljes munkaidő 80 százalékát kell a tudományos tevékenység ellátására fordítani, valamint a munkakörhöz tartozik az oktatás is.

Meghosszabbították a tudományos fokozat megszerzésére rendelkezésre álló időt: a korábbi nyolc helyett tíz évre, így aki ennyi idő alatt ezt nem szerzi meg, nem foglalkoztatható oktatóként. A munkáltatónak ötévente felül kell vizsgálnia és ellenőriznie kell, hogy az oktató teljesíti-e a foglalkoztatási követelményrendszerben meghatározott feltételeket. Az első év, amikor ezt kötelező megtenni 2016 lesz. A módosítás értelmében az oktatói és a kutatói munkakörökben a közalkalmazotti foglalkoztatás felső határa hetven év.

A szenátus módosította az egyetem SZMSZ-ét a hatékonyabb működés, a jogszabályi megfelelés, illetve a fenntartói elvárásoknak megfelelően. Ennek keretében döntöttek egyebek mellett arról, hogy 2016 január 1-vel önálló tömbigazgatóságként létrejön az Anatómia Tömb, amely magában foglalja II. Sz. Patológiai Intézetet, az Igazságügyi és Biztosítás-orvostani Intézetet, valamint a 2016. január 1-vel létrejövő egyesített Anatómiai, Szövet- és Fejlődéstani Intézetet. A SzMSz módosításban tételesen meghatározták a rektorhelyettesek feladatait, valamint pontosították a rektor és a kancellár helyettesítésének rendjét.

A Szenátus összevonta a Neurológiai Klinikát és a Kútvölgyi Klinikai Tömb Neurológiai Csoportját. A döntés oka egyebek mellett az volt, hogy egy telephelyen gazdaságosabban, a kapacitások optimális kihasználásával megoldhatóak a területi ellátási kötelezettség feladatai. Az összevonással erősíthető továbbá a graduális és a posztgraduális nerurológiai képzés.

A testület módosította Felülbírálati Bizottság összetételét és az eljárástechnikai szabályokat.  Ügytípusok szerinti formanyomtatványokat vezetnek be és a jövőben az állandó tagok mellett ugyancsak ügytípusok szerint vesznek részt eseti tagok a bizottság munkájában.

Döntés született a Honvéd-, Katasztrófa- és Rendvédelem Orvostan Tanszék tanszéki csoporttá alakításáról, továbbá az Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Klinikához rendeléséről a hatékonyabb működés és a magasabb szakmai színvonalú oktatás érdekében. Tanszéki csoportok jönnek létre az Asklepios Campus hamburgi részlegén azért, hogy a budapesti klinikák szorosabb szakmai kontrollt gyakoroljanak az oktatás felett. A Szenátus elfogadta, hogy első körben a III. Sz. Belgyógyászati Klinika, illetve az I. Sz. Sebészeti Klinika hozzon létre tanszéki csoportot.

A szenátus elfogadta az új Vagyonvédelmi és Rendészeti Szabályzatot, valamint az új Tűzvédelmi Szabályzatot. Ezek megújítására többek közt azért volt szükség, mert mindkét szabályzat tíz évvel ezelőtt készült. A Vagyonvédelmi és Rendészeti Szabályzatba bekerültek a parkolással kapcsolatos szabályok is.  Megszavazta továbbá a testület az Erasmus+ Szabályzatot, mely biztosítja, hogy a Semmelweis Egyetem 2020-ig részt vehessen a programban.

A szenátusi ülésen dr. Szél Ágoston és dr. Szász Károly kérésre dr. Bagdy György tudományos rektorhelyettes rövid prezentációt tartott a Semmelweis Egyetem tudományos teljesítményének alakulásáról. A beszámoló után, az elhangzott hozzászólásokra reagálva azt javasolta, hogy a témát részletesebben is vitassák meg egy Kutatói Szalon keretében.

Tóth-Szabó Szilvia

 

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.