Mentálhigiénés Családtudományi és Családterápiás Mesterképzés indul a Mentálhigiéné Intézetben. Az államilag támogatott és önköltséges formában is induló négy féléves levelező képzés első tanévét dr. Szél Ágoston rektor nyitotta meg a Nagyvárad téri Elméleti Tömb épületében. Az Európa-szerte egyedülálló képzés során 23 hallgatónak adják majd át az egyetem oktatói a családsegítő munkához, kutatáshoz és oktatáshoz szükséges ismereteket.

RS35925_KA-20150916-IMG_0404-scr„Az egyetem legfiatalabb karának sorsa fölött sok alkalommal volt módom bábáskodni és mindig pozitívan értékeltem az itt folyó munkát. Nem könnyű ugyanis egy kart egységes egésszé alakítani, erre pedig annak idején rektorhelyettesként volt rálátásom” – fogalmazott köszöntőjében a rektor. Hozzátette: az Egészségügyi Közszolgálati Karnak kiemelten fontos szerepe van egy egészségtudományi egyetem képzési palettáján.

RS35909_KA-20150916-IMG_0318-scrDr. Pethesné Dávid Beáta intézetigazgató arra hívta fel a figyelmet, hogy a képzés egyedülállósága nagy kihívás és lehetőség, ám egyúttal óriási felelősség is megérteni, mi történik azokkal az emberekkel és családjaikkal, akik válságot élnek át. „Nekünk ezeket a családi válságokat kell definiálnunk és diagnosztizálnunk, hogy segíthessünk feloldani a kialakult helyzetet. Ami pedig még ennél is fontosabb, időben észrevenni az erre utaló jeleket és segíteni a megelőzésben” – emelte ki. Az igazgató arról is tájékoztatott, hogy a képzés ötvözi a családdal kapcsolatos elméleteket és tudományos ismereteket a gyakorlattal és a terápiával.

RS35921_KA-20150916-IMG_0388-scrDr. Gaál Péter dékán gondolatait dr. Pethesné Dávid Beáta tolmácsolta a jelenlévőknek. A dékán szerint az új képzés indulása azért is kiemelten fontos, mert ezzel az egyetem egy új tudományterületet, a bölcsészettudományt is képviseli. A kar eddigi és most induló képzései mind jól kiegészítik a gyógyítást, hiszen ahol az orvos már nem segíthet, ott lép működésbe az a segítő háló, amit ezen szakterületek alkotnak. Ezek pedig hosszú távon a prevencióhoz is hozzájárulhatnak, így társadalmi szerepvállalásunk is óriási – vélekedett.

RS35913_KA-20150916-IMG_0354-scrDr. Tomcsányi Teodóra, az intézet professzor emeritája beszédében a képzés elindításához vezető útra emlékezett vissza. Mint ismertette, az 1980-as évek elejétől végzett társadalmi beilleszkedési zavarokkal kapcsolatos kutatásokból hamar kiderült: az ország pszichoszociális helyzete katasztrofális, az öngyilkosságok és a szenvedélybetegek száma folyamatosan növekszik. Ennek a statisztikának javítására dolgozták ki 1987-ben a primér prevencióra épülő mentálhigiénés, majd a lelkigondozó és szociális képzést, illetve a szociológiai doktorképzést – idézte fel, hozzátéve, hogy ezek legújabb hajtásaként most a családterápiás mesterszak is elindulhat.

RS35914_KA-20150916-IMG_0359-scrDr. Harmatta János egyetemi docens, a Pszichoterápiás Tanács Szövetség elnöke felidézte: néhány évvel ezelőtt Tomcsányi Teodóra kereste meg őt a családterápiás szak elindításának ötletével. „Ez a képzés a segítésre fog jogosítani, amire óriási szükség van. A készségfejlesztést tartja szem előtt, amire minden segítőnek szüksége van ahhoz, hogy alkalmassá váljon a kapcsolat kialakítására, megismerje a saját és mások határait, és ebben a viszonyban tudjon közreműködni” – emelte ki.

A megnyitó előadást dr. Túry Ferenc, a Magatartástudományi Intézet igazgatója tartotta a családterápia gyökereiről, a családterápiás iskolákról és a rendszerszemlélet történeti fejlődéséről.

Nemes-Mozer Mária

Fotó: Kovács Attila – Semmelweis Egyetem

 

 

 

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.