A kollégiumokban az elsőévesek olyan kulturális és társadalmi közegbe kerülnek, amit nem lehet máshol pótolni, ráadásul a beilleszkedésben, a fővárosi életritmus kialakításában és a tananyag elsajátításában is sokat segíthet – mondta honlapunknak dr. Godó Ferenc, a Kollégiumok Igazgatóságának vezetője. Szerinte aki a középiskolát követően néhány évig kollégiumban szocializálódik, általában rugalmasabb, nyitottabb lesz, így könnyebben vesz majd később bizonyos munkahelyi akadályokat is. Augusztus 10. éjfélig jelentkezhetnek a Semmelweis Egyetem karaira most felvett hallgatók, ha kollégiumi férőhelyet akarnak igényelni.

RS23267__ZZS6018-scrAz elsőévesek két nagy és két kisebb kollégium közül választhatnak, de akár több intézményt is megjelölhetnek egyszerre. A férőhelyek elbírálásakor a gólyák szociális helyzetét és felvételi eredményeit, felsőbbévesek esetében pedig a tanulmányi eredményeket, valamint a közösségért végzett tevékenységet is figyelembe veszik. A szociális helyzet megítélésekor számít többek között az egy főre eső jövedelem, a testvérek és eltartottak száma, illetve hogy a hallgató milyen messze lakik az intézménytől. A Kollégiumok Igazgatósága alá tartozó négy kollégiumba kartól, finanszírozási formátumtól és lakóhelytől függetlenül bárki benyújthatja pályázatát, akár még Budapestről is be lehet kerülni, ha a fővárosi hallgató a többi szempontnak megfelel – tájékoztat dr. Godó Ferenc.

RS33139_KA-20150702-IMG_6459-scrKiemelte: általában azt is meg tudják oldani, hogy szeptembertől egy kollégiumba vagy akár egy szobába kerüljenek azok a hallgatók, akik a gólyatáborban jó kapcsolatot alakítottak ki egymással.  Az átköltözésre egyébként tanév közben is van lehetőség, akkor azonban már meg kell találni a cserepartnert, hiszen a létszámnak ilyenkor is stimmelnie kell – tette hozzá.

Aki szereti a nyüzsgést, jól érezheti magát a Klinikák metrómegállótól néhány perc sétára található Balassa János Kollégiumban. Az egyetem legnagyobb, 368 férőhelyes kollégiumában hétről hétre filmklub és teaház, évente egyszer pedig a Balassa-napok várja a hallgatókat. A szintén nagyméretű, az ott lakók által csak „Rezsőnek” emlegetett fél évszázados Markusovszky Lajos Kollégium, ahol annak idején még Szent-Györgyi Albert is megfordult, a Nagyvárad téri Elméleti Tömb közelében található. A 318 ágyas épület különlegessége, hogy átadásakor az ország egyik legkorszerűbb diákotthonaként emlegették, aminek már akkor számos külföldi lakója volt. A két kollégiumban nagyjából egyenlő számban laknak a különböző karok hallgatói, és felszereltségük is hasonló. Főzési, mosási lehetőség, internet, az előírtnál jóval több tanulószoba, illetve konditerem, pingpong asztal, valamint csocsó és biliárd mindkét épületben rendelkezésre áll. Az igazgató tapasztalata alapján viszont sok olyan hallgató is jelentkezik, akiknek már a szülei is itt laktak, ezért választják ők is az egyiket a két öregebb, nagyobb kollégium közül. Aki pedig a családias közeget kedveli, a szintén hasonló felszereltséggel ellátott, mindössze 27 ágyas Selye János Kollégiumba jelentkezhet. A század eleji gangos bérházból kialakított épület ugyancsak a 3-as metró vonalán, jó közlekedés mellett, a belvároshoz közel érhető el.

A hallgatók valamennyi kollégiumba beadhatják pályázatukat, az Egészségtudományi Kar leendő elsőévesei azonban jelentkezhetnek a karhoz tartozó, zöldövezetben épült Kátay Gábor és az Id. Bókay János Kollégiumokba is, a kar által megállapított határidők szerint. Mindkét intézményben lehetőségük lesz csatlakozni többek között a dietetikusok, a diplomás ápolók, a gyógytornászok és a védőnők szakmai klubjához.

koranyi3Minden magára adó felsőoktatási intézmény rendelkezik szakkollégiummal, ami egyébként az egyetemi akkreditáció egyik feltétele is – hangsúlyozta az igazgató. Az idén harminc éves, 56 férőhelyes Korányi Frigyes Szakkollégiumba jelentkezőknek szeptember első hétvégéjén részt kell venniük egy hosszú hétvégén Velencén, ahol kiválasztják a beköltözésre legalkalmasabb hallgatókat. Ez a néhány nap azért is elengedhetetlen, mert a felvételi pontszámok, a nyelvvizsgák száma és a középiskolai tanulmányok során végzett tudományos munka mellett számításba veszik azt is, ki hogyan tud beilleszkedni a közösségbe. Bár a bejutásnak évek óta igen magas követelményei vannak, ráadásul a többi kollégiummal ellentétben itt szemeszterenként vizsgálják felül az alkalmasságot, dr. Godó Ferenc szerint akik az egyetemi éveikből a lehető legtöbbet akarják kihozni, érdemes ide pályázniuk. A szakkollégiumban ugyanis a kiválasztástól kezdve olyan speciális szakmai programokkal segítik a hallgatókat, amiket más kollégiumokban nem tudnak biztosítani. Egyebek mellett asszertív, kommunikációs és prezentációs tréningen, gyors és gépírás tanfolyamon, konzultációkon és házi TDK előadásokon vehetnek részt, de bekapcsolódhatnak a legnagyobb, hazai hallgatók által szervezett diákkonferenciába, a Korányi Frigyes Tudományos Fórumba is.

RS33146_KA-20150702-IMG_6403-scrA Semmelweis Egyetem kollégiumaiba évről évre nagyjából húsz százalékos a túljelentkezés. Akiket elutasítanak, várólistára kerülnek, onnan pedig folyamatosan bejuthatnak a kiköltözők helyére, így általában decemberig minden jelentkező kap kollégiumi elhelyezést. Legfőképp azok költöznek ki év közben, akik csoporttársaikkal összefogva inkább egy közös albérletet vesznek ki. Nyilvánvaló ugyanakkor: az ország másik feléből nehéz megítélni, milyen a főváros közepén lakni, így az is előfordul, hogy nem válik be – ismeri el az igazgató. Mindemellett a kollégiumi létet mindenkinek ajánlja, aki elég nyitott vagy éppen túlságosan zárkózott és szívesen változtatna ezen. Itt lakva ugyanis, mint fogalmaz, nem várt, speciális készségeket fejlesztheti ki az ember és elindulhat az önállóvá válás útján.

A kollégiumi jelentkezés részletei ide kattintva érhetők el. A döntésről a pályázók legkésőbb augusztus 25-ig kapnak értesítést a NEPTUN rendszeren keresztül. A kollégiumi elhelyezés egy tanévre szól, ezt követően a hallgatóknak újra be kell nyújtaniuk jelentkezésüket.

Nemes-Mozer Mária

Fotó: Kovács Attila; Korányi Frigyes Szakkollégium

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.