A Magyar Orvosi Kamara (MOK) tisztségviselőinek és ügyintéző szervei nem tisztségviselői tagjainak négyéves mandátuma idén lejár, ezért új választásokat tartottak. Mivel az első fordulóban a fővárosi XI, XV, XVII, XVIII és XIX. kerületi választókörzetek kivételével a részvevők száma nem érte el az érvényességhez szükséges 25 százalékot, az eredmény több körzetben is érvénytelen lett. Budapesten június 19 és 30 között tartják a második fordulót, az interneten keresztül lehet szavazni. A szavazás módja és a jelöltlista megegyezik az első fordulóéval.

A MOK távválasztási felülete a valasztas.mok.hu oldalon érhető el. A voksoláshoz a tagoknak pecsétszámuk, tagkártyaszámuk vagy adóazonosító jelük, illetve születési adataik megadásával kell azonosítaniuk magukat a MOK távválasztási rendszerében, ahol ezt követően szavazataikat egyszer adhatják le. Az online szavazás során elsőként a választókerületi elnökre, majd a területi szervezet küldöttgyűlési küldöttekre, végül pedig az országos küldöttközgyűlési küldöttekre adhatják le szavazataikat.

A jelöltlisták és további részletek a MOK honlapján érhetők el.

A Budapesti Területi Szervezet érvényes jelöltlistái a www.bpok.hu/valasztas honlapon is megtalálhatók.