Hetven alkotás érkezett a Semmelweis-emlékév alkalmából az egyetem által kiírt országos képzőművészeti pályázatra. A Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete által is meghirdetett versenyre olyan festményekkel és grafikákkal lehetett pályázni, melyek Semmelweis Ignác személyét, munkásságát, valamint szellemi hagyatékát mutatják be.

zsuri1A dr. Kőnig Frigyes (Magyar Képzőművészeti Egyetem) és dr. Táncos László (Semmelweis Kiadó és Multimédia Stúdió Kft.) vezette zsűri a több körös szelektálást követően úgy döntött: első díjat nem, ellenben két második helyezést oszt ki 300-300 ezer forint értékben, és két harmadikat 200-200 ezer forint értékben. Második lett Szepessy Béla Manus manum Lavat, valamint Kovács Tamás Vilmos Kórterem a Rókusban 1851-ben című alkotása, míg harmadik helyezést ért el Varga-Amár László Nyúzott figura és Farkas Fanni Védelem, 2015 műve.

zsuri2A zsűri tagja volt még a dr. Szél Ágoston rektor által létrehozott Semmelweis-év Emlékbizottság részéről dr. Monos Emil elnök, dr. Molnár László titkár, dr. Rosivall László és dr. Sótonyi Péter rector emeritus. A zsűri tagja volt dr. Szász Károly kancellár, valamint Horányi Ildikó, akit dr. Varga Benedek, a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum főigazgatója delegált.  

A pályaművek közül a nyerteseken kívül 12 további képet is kiválasztottak, ezekből, valamint a díjnyertes alkotásokból októberben kiállítás nyílik a Semmelweis Egyetemen.

Dobozi Pálma

Fotó: Kovács Attila – Semmelweis Egyetem

Kovács Tamás Vilmos - Kórterem a Rókusban 1851-ben (2. díj)

Galéria

4kép
Szepessy Béla - Manus manum Lavat (2. díj)
Farkas Fanni - Védelem, 2015 (3. díj)

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.