Dr. Kelemen Veronikának nyolcvanadik, dr. Sármány Juditnak pedig nyolcvanötödik születésnapja alkalmából Grósz Emil Emlékérmet adott át dr. Nagy Zoltán Zsolt, a Szemészeti Klinika igazgatója.

RS31821_KA-20150610-IMG_7856--scrA Mária utcai Szemészeti Klinika Barátai Alapítvány által szervezett ünnepi ülésen dr. Nagy Zoltán Zsolt köszöntötte az ünnepelteket a klinika könyvtárában. Mint arra felhívta a figyelmet, mindkét ünnepelt dr. Nónay Tibor tanítványa volt, így részesei lehettek annak az egyedülálló közösségnek, amelyet a Nónay Klinika jelentett. Ez volt az első és egyetlen munkahelyük, innen mentek nyugdíjba, de mindmáig részesei a klinika életének, az ünnepségekre, referálókra ugyanis most is hivatalosak.  Sikeres szakmai pályafutásuk példamutató és méltó az elismerésre – fogalmazott az igazgató.

Dr. Kelemen Veronikáról elmondta: egyetemi évei alatt „Jó tanuló, jó sportoló” címet szerzett, hallgatóként pedig a Főiskolai Világbajnokság tőrvívó aranyérmét is átvehette. Ezt követően került a klinikára, ahol az ideghártya-leválás gyógyításában vett részt. Először a retinaleválás diagnosztikáját és rajzolását sajátította el, a híres Kiskelemen-féle füzetekben ábrákkal dokumentálta a felvételi, a műtét utáni, illetve a távozási státust. A műtétek során később a Haab-féle szemtükörrel fordított képben kísérte az operációk menetét, a tapasztalt és kezdő operatőröknek egyaránt nélkülözhetetlen segítséget nyújtva – hangsúlyozta, hozzátéve, hogy mindeközben ő maga az egyik legeredményesebb operatőrré vált ezen a szakterületen.

RS31810_KA-20150610-IMG_7912--scr

A másik díjazottat, dr. Sármány Juditot kiváló klinikusnak nevezte, aki a magyar szemészeti aneszteziológia úttörőjeként évtizedeken keresztül nehéz körülmények között, intenzív osztály megléte nélkül vállalta a gyermekek altatását. „Bár szemészeti és aneszteziológus szakvizsgája is van, az ehhez szükséges osztályos háttér nélkül ez nagy merészség volt annak idején. Óvatos, lelkiismeretes módszerének köszönhetően azonban mindvégig komplikáció, szövődmény nélkül végezték ezt a beavatkozást” – idézte fel dr. Nagy Zoltán Zsolt. Egyúttal arról is beszámolt, hogy dr. Sármány Judit azt is vizsgálta, a zenehallgatás hogyan befolyásolja a műtőasztalon fekvő páciensek vérnyomását és egyéb vegetatív funkcióit.

RS31819_KA-20150610-IMG_7870--scrA díj átadását megelőzően dr. Salacz György, a klinika nyugalmazott egyetemi tanára is felidézte a két ünnepelttel való közös emlékeit. „1965-ben ismerkedtem meg velük, ők már akkor oszlopos tagjai voltak a klinikának” – emlékezett vissza a professzor. Dr. Kelemen Veronikát a szemfenéki diagnosztika terén saját példaképének nevezte, aki egyebek mellett precíz és részletes rajzaival járult hozzá a szakterület fejlődéséhez. Dr. Sármány Judit gyermeknarkózis területén elért eredményeiről elmondta, a műtét közbeni altatásra olyan játékos technikákat fejlesztett ki, amikkel el tudta terelni a gyerekek figyelmét az operációról. Játékos mesefigurákat segítségül hívva altatót adagolni humánus, gyermekszerető megoldás volt – idézte fel.

Nemes-Mozer Mária

Fotó: Kovács Attila – Semmelweis Egyetem

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.