Tizenhét európai országból érkeztek résztvevők a felsőoktatási egészségügyi intézményeket tömörítő COHEHRE éves konferenciájára, melynek idén a Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Kara (ETK) adott otthont. A konferencia fő témája az egészségügyi és szociális ellátás fenntarthatósága volt, kapcsolódva ahhoz, hogy az Európai Bizottság a fejlesztés évévé nyilvánította 2015-öt.

 RS30692_KA-20150422-IMG_8535-COHEHRE-scrA háromnapos program megnyitóján dr. Szél Ágoston rektor köszöntötte a résztvevőket, és a teltházra utalva hangsúlyozta: nagy öröm látni, és fontos üzenet a szervezőknek, ha egy konferencián minden szék foglalt. A rektor kitért arra is, hogy a szervezésben is résztvevő ETK idén ünnepli alapításának 40. évfordulóját, és legutóbb pedig éppen tíz éve volt a COHEHRE éves konferenciájának házigazdája. 

A rektor köszöntőjében kiemelte: az egyetemek két fontos jellemzője a tradíció és az innováció. A Semmelweis Egyetemnek több mint 240 éves múltja van, de innovációs kapacitása is jelentős – mondta. Emlékeztetett arra, hogy az oktatás, kutatás, gyógyítás egyszerre van jelen az egyetemen, és meggyőződése, hogy a klasszikus hármas egység elengedhetetlen – ez teszi egészségtudományi központtá a SE-t.

RS30662_KA-20150422-IMG_8673-COHEHRE-scrDr. Nagy Zoltán Zsolt dékán a megnyitón az ETK-t bemutatva elmondta, ez a Semmelweis Egyetem második legnagyobb kara, évente 3500 hallgatóval. Az épületbe lépőt egy latin mondás köszönti, mely jól szimbolizálja az itt folyó munkát és hozzáállást: „Sol omnibus lucet” (a Nap mindenkire süt). Hangsúlyozta: a konferencia témaválasztásával a globalizált világot érintő aktuális kihívásokra reagál. Az egészségtudomány fejlődése és a társadalmi szükségletekben bekövetkező változások rámutatnak arra, hogy a fenntartható egészségügyi rendszer kialakítása közös felelősség, melyben minden szereplőnek fontos feladata van a gazdasági szakemberektől az oktatásban, egészségügyben dolgozókig – fogalmazott a dékán.  

Jennifer Lewis Smith a COHEHRE elnöke köszöntőjében elmondta: 2015 a fejlesztés európai éve, ennek apropóján választották ki az idei konferencia fő témáját: Az egészségügyi és szociális ellátás perspektívái a fenntartható jövő érdekében (Health and Social Care Perspectives for a Sustainable Future). Az elnök hangsúlyozta: a diákok jelentik a jövőt, így fontos, hogy jó képességekkel ruházzuk fel őket, legyenek kreatívak, jól menedzseljék saját tanulmányaikat. „A diákokon keresztül befolyásolhatjuk, hogy fejlődik az egészségügyi és szociális oktatás, ezen keresztül pedig fejleszthetjük és kialakítjuk a fenntartható egészségügyi és szociális ellátást az állampolgáraink számára” – fogalmazott Jennifer Lewis Smith.

RS30665_KA-20150422-IMG_8664-COHEHRE-scrA konferencia témái között szerepeltek az innovatív és fenntartható oktatási módszerek, a globális partnerség kialakítása a szakterület oktatásában, az egészségügyi és szociális ellátás új kihívásai és az esélyegyenlőség kérdése is.

A háromnapos rendezvényen mintegy 150-en vettek részt. Párhuzamosan egyhetes diákkonferenciát is tartottak, amelynek fő témája a sokszínűség és a társadalmi integráció, befogadás kérdése volt.

Dobozi Pálma
Fotó: Kovács Attila – Semmelweis Egyetem

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.