A Gyógyszerésztudományi Kar alapítójára, a Gyógyszerészeti Intézet egykori igazgatójára, dr. Mozsonyi Sándorra emlékeztek a Semmelweis Szalonban, ahol dr. Antal István intézetigazgató köszöntötte a jelenlévőket. Dr. Zelkó Romána dékán nyitóelőadásában úgy fogalmazott: a 125 éve született Mozsonyi Sándor által lerakott építőkövek mára katedrálissá váltak, törekvése pedig arra bizonyíték, hogy a jó célért érdemes küzdeni.

RS30593_KA-20150417-image12mozsonyi-scr (1)Mozsonyi Sándor gyógyszerész és orvos 1934-től az Egyetemi Gyógyszertár, majd 1946-tól a Gyógyszerészeti Intézet igazgatói feladatait látta el, 1955-ben pedig létrehozta az önálló Gyógyszerésztudományi Kart, aminek később hét évig dékánja is volt – ismertette dr. Zelkó Romána. Mint arról beszámolt, a Gyógyszerészeti Intézet fejlesztése érdekében országos adakozásra szólította fel a gyógyszerész társadalmat, az így összegyűlt mintegy nyolcvanezer pengő és az állami támogatás pedig hozzájárult a szükséges eszközök, műszerek beszerzéséhez és a tudományos munkához nélkülözhetetlen intézeti könyvtár kialakításához. A felszólítás eredményeképp emellett sok tárgyi adomány is összegyűlt, amely lehetővé tette a Gyógyszerészeti Múzeum létrehozását is. A Formulae Normales (szabványos vényminták) kezdeményezője és szerkesztője, a Gyógyszerésztudományi Társaság alapító tagja és elnöke emellett – a képzési idő megkétszerezésével – megreformálta a gyógyszerészképzést is. Az emlékére 1988-ban létrehozott dr. Mozsonyi Sándor Alapítvány célja a hallgatók, PhD-hallgatók és fiatal oktatók teljesítményének elismerése, ösztönzése.

RS30573_KA-20150417-image63mozsonyi-scrAz emlékülés második felében tudományos előadások hangzottak el. Elsőként dr. Alberti Ágnes, a Farmakognóziai Intézet tanársegédje számolt be a növényi kivonatok és készítmények vizsgálatában elért eredményeiről, dr. Balogh Balázs, a Szerves Vegytani Intézet tanársegédje molekulamodellezési módszereit mutatta be, dr. Budai Lívia, a Gyógyszerészeti Intézet adjunktusa pedig az egzotikus olajok és viaszok félszilárd gyógyszerformákban való alkalmazásáról beszélt. Ezt követően dr. Hankó Balázs, az Egyetemi Gyógyszertár Gyógyszerügyi Szervezési Intézet igazgatóhelyettese a lakossági ellátás gyógyszerészeti kompetenciáinak változásait, dr. Marosi Attila, a Gyógyszerészi Kémiai Intézet PhD-hallgatója pedig polimer szálak előállításának módszereit ismertette, majd dr. Jakó Tamás, a Gyógyszerhatástani Intézet PhD-hallgatója nyújtott betekintést állatmodellen végzett neurotranszmitter-vizsgálataiba.

Mozer Mária

Fotó: Kovács Attila – Semmelweis Egyetem

 

 

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.