Kutatási, fejlesztési és innovációs együttműködéseket, közös projekteket tesz lehetővé a Semmelweis Egyetem és az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ) között megkötött együttműködési megállapodás, melyet dr. Szél Ágoston rektor és Laufer Tamás, az IVSZ elnöke írtak alá.

RS29979_20150331-KA-20150331-IMG_8831-ivsz-alairas-scrA Semmelweis Egyetem egyik elsődleges feladata az egészség megőrzése illetve helyreállítása, így minden, ami ezt támogatni tudja, hozzájárul a törekvéseinkhez – hangsúlyozta a rektor az aláírási ceremónián. Mint fogalmazott, egy ilyen együttműködés jó ügyet szolgál és mindkét fél számára gyümölcsöző, hiszen számos lehetőséget tartogat, célja pedig, hogy a hallgatóknak használható tudást biztosítson. Egy egyetemnek nem csupán annyi a dolga, hogy elefántcsonttoronyban tudósokat képezzen, nyitottnak kell lennie újabb információk befogadására is. Ez irányba a közelmúltban komoly lépéseket is tett az intézmény – számolt be, egyúttal utalt a General Electric-kel és a Terrorelhárítási Központtal kötött együttműködési megállapodásokra is.

RS29978_20150331-KA-20150331-IMG_8834-ivsz-alairas-scr„Nyersanyag híján egyetlen kitörési pontunk az emberi agy, ezt kell tehát képeznünk” – szögezte le Laufer Tamás, az IVSZ elnöke, hozzátéve, hogy a mostani megállapodással két olyan terület, az egészségügy és az informatika kapcsolódhat össze, amiben Magyarország kiemelkedő kutatási eredményeket tud felmutatni. Mint mondta, az orvoslás azért rendkívül fontos, mert egy egészséges társadalom tagjai a munkájukban is jobb eredményeket érnek el. Az informatika, információtechnológia segítségével a prevenciónak, a diagnosztikának és a gyógyításnak az elmúlt évtizedekben megtöbbszöröződött a hatása, a 21. század embere számára ráadásul az életminőség robbanásszerű javulását hozhatja – hangsúlyozta Laufer Tamás.

RS29975_20150331-KA-20150331-IMG_8854-ivsz-alairas-scrA megállapodás célja az egészségügy területén alkalmazott információs és kommunikációs technológiák fejlesztésének, alkalmazásának és oktatásának magasabb szintre emelése, valamint az Egészségügyi Közszolgálati Kar Egészségügyi Informatikai Fejlesztő és Továbbképző Intézetében folyó egészségügyi ügyvitelszervező képzés versenyképessé tétele. A megállapodás értelmében lehetőség lesz kutatási-fejlesztési és innovációs együttműködésekre, illetve közös projektek indítására is.

Mozer Mária

Fotó: Kovács Attila – Semmelweis Egyetem