A Nemzeti Tehetségsegítő Tanács „Felfedezettjeink” pályázatának egyik idei ösztöndíjasa Kellermayer Dalma Lucia köztársasági ösztöndíjas ötödéves orvostanhallgató lett, aki mind az orvostudomány, mind a sport területén bizonyította már tehetségét. A fődíjat Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár, valamint dr. Csermely Péter, az Orvosi Vegytani, Molekuláris Biológiai és Patobiokémiai Intézet egyetemi tanára, a Nemzeti Tehetségsegítő Tanács elnöke adta át az Országos Tehetségnapon.

kellermayer_dalmaKellermayer Dalma Lucia 2013 óta vesz részt a Kerpel-Fronius Ödön Tehetséggondozó Programban. Rendszeres résztvevője a hazai és nemzetközi TDK konferenciáknak, de nemzetközi kongresszusokon is bemutatkozott már poszter prezentációival. 2013-ban TDK és OTDK első díjat nyert, 2014-ben és 2015-ben másodikként végzett, de idén is részt vesz az OTDK-n. Rektori pályamunkájával tavaly az első díjat vehette át, az idei tanévben pedig köztársasági ösztöndíjas hallgató lett. 2005 óta versenyszerűen fut közép- és hosszútávon, számos hazai és nemzetközi versenyen vett már részt, melyeken rendszerint dobogós helyezést ért el, 2010-ben pedig aranyjelvényes atléta is lett. A most elnyert fődíj összegét tervei szerint nemzetközi kongresszusokon való részvételre, TDK munkájához szükséges laboratóriumi eszközökre, sportfelszerelésekre, illetve sportversenyek nevezési díjaira fogja fordítani. 

Dr. Csermely Péter a díjátadó eseményen elmondta: a hazai Tehetségpont-hálózat működésének jó példája nyomán magyar kezdeményezésre megindult egy európai hálózat kialakítása is, így a közeljövőben várhatóan húsz európai tehetségközpont és több ezer európai tehetségpont csatlakozik a nemzetközi hálózathoz.

foto_Mayer AndrásA Nemzeti Tehetségsegítő Tanács idei felhívására a Tehetségpontokban és Tehetségsegítő Tanácsoknál 2013, illetve 2014 folyamán felfedezett, 25 évesnél nem idősebb tehetségek bemutatkozó anyagával lehetett pályázni. A „Felfedezettjeink” pályázat idei újdonsága az volt, hogy a jelentkezőknek saját Prezi-bemutatkozást is be kellett nyújtaniuk. A felhívásra 202 jelölés érkezett, közülük a zsűri döntése értelmében hárman fődíjban, tizenhatan pedig különdíjban részesültek.

Mozer Mária

Fotó: tehetseg.hu, Mayer András

 

 

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.