A leggyakoribb időskori szembetegségben, a mindennapi életet rendkívül megnehezítő makula-degenerációban szenvedő betegek számára jelenthet megoldást az az új módszer, melyet elsőként a Szemészeti Klinikán alkalmaztak. A műtétet – öt másik újítással együtt – élőben közvetítették a Magyar Katarakta és Refraktív Sebészeti Társaság balatonalmádi kongresszusának résztvevői számára, de a klinika tanterméből az egyetem hallgatói is követhették.

RS29412_20150319-KA-20150319-IMG_7788-szemmutet-kozvetites-scrA csupán perifériás látással rendelkező, makula-degenerációval élő betegeknél jelenleg nem érhető el teljes gyógyulás, az újonnan bemutatott, magyar fejlesztésű műlencse beültetését követően azonban a beteg várhatóan akár olvasni is képes lesz. A műlencsét egy korábban már a szürkehályog miatt beültetett lencsére helyezik rá, így érnek el megfelelő nagyítást. „Bár a technológia biztos sikeréről és annak alkalmazási lehetőségéről csak a mostani műtéttel elindult klinikai vizsgálatok lezárultával tudunk beszámolni, annak eredményei borítékolhatók. Ha ugyanis egy kétdioptriás olvasószemüveg helyett hatosat teszünk fel és az használ, akkor ugyanez az eredmény várható a másodlagos műlencse beültetésétől is” – számolt be honlapunknak dr. Nagy Zoltán Zsolt klinikaigazgató, hozzátéve, hogy az új módszerrel reményeik szerint végleges látásjavulás érhető el.

RS29403_20150319-KA-20150319-IMG_7816-szemmutet-kozvetites-scrA klinika szakorvosai és a meghívott szemspecialisták olyan eljárásokat is bemutattak, amikkel már mostantól segíthetnek a betegeken. Elsőként egy – a látóképességet rontó – membránt távolítottak el egy lencseműtéttel kombinált retinális operáció során. Mivel itt a szemlencsét és az üvegtestet egyszerre operálták, a módszer a korábban alkalmazott technikáknál jóval hatékonyabb. Ha ugyanis – mint fogalmazott az igazgató – a hályogműtétet végeznénk először, felgyorsulhat a retina romlása, ha pedig a retinaműtét lenne az első, a szürkehályogtól nem látszanának megfelelően a retina apró részletei.

RS29397_20150319-KA-20150319-IMG_7825-szemmutet-kozvetites-scrHárom olyan beavatkozást is közvetítettek a klinikáról, aminek során tórikus műlencsével kompenzálták a szemtengelyhosszból eredő fénytörési hibát és a szaruhártya szabálytalanságát. A hatodik közvetítés pedig egy kombinált műtét keretében azt mutatta be, hogyan kell a lencsét és a membránt egyszerre eltávolítani a retina felszínéről.

Dr. Nagy Zoltán Zsolt szerint a bemutatott operációk sikere a jövőben a leggyakrabban előforduló szembetegségek gyógyításához járulhat hozzá. „Egyre több kombinált szemműtétet tudunk alkalmazni a betegeken. Ha pedig a szemlencse elszürkülését és a szem hátsó pólusát érintő elváltozásokat egyetlen beavatkozással oldjuk meg, hamarabb javítható a páciensek látóélessége, az operációk összevonása ráadásul költséghatékonyabb is” – vetítette előre az igazgató.

Mozer Mária

Fotó: Kovács Attila – Semmelweis Egyetem

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.