Kamerarendszerrel ellátott műtőlámpákkal és korszerű altatógépekkel is felszerelték azt a három műtőt, amit dr. Szél Ágoston rektor adott át az I. Sz. Sebészeti Klinikán. A felújított műtők és az új posztoperatív szeptikus intenzív osztály amellett, hogy növeli a betegbiztonságot és az oktatás színvonalát, elérhetővé teszi azt is, hogy az eddiginél több laparoszkópos beavatkozást végezhessünk – mondta az átadást megelőző tájékoztatón dr. Harsányi László igazgató a klinika könyvtárában.

RS28648_KA-20150225-IMG_2354-i-es-sebeszet-muto-atado-scrMint arról az igazgató beszámolt, az egyetemi és klinikai keretből, illetve alapítványi támogatásból megvalósult, 200 millió forint értékű beruházás költségeinek kétharmadát az építési munkálatok, míg egyharmadát az orvostechnológiai eszközök beszerzése jelentette. Az eredetileg négy hónaposra tervezett felújítást hosszú tervezést követően 2012 novemberében kezdték meg, menet közben azonban olyan technikai problémákra derült fény, amik miatt a munkálatokat csak 2013 augusztusában tudták befejezni.

Az egyik műtő a klinika 1909-es megnyitásakor
Az egyik műtő a klinika 1909-es megnyitásakor

A használatbavételi engedély kiadását követően tavaly augusztus közepén kezdhették meg a műtéteket a felújított műtőkben, a Szeptikus Intenzív Osztály használatba vétele pedig – a hiányzó orvostechnikai eszközök beszerzését követően – március 1-jén várható. A felújítás tehát közel két évet vett igénybe, részben mert váratlan beruházásokra is szükség volt – ismertette dr. Harsányi László. Kiemelte: a födém gerendákról például kiderült, hogy nem bírják el azt a terhet, amit a modern orvostechnológia, illetve klímaberendezés jelentene, ezért azokat is ki kellett cserélni.  

RS28637_KA-20150225-IMG_2379-i-es-sebeszet-muto-atado-scrA tájékoztatót követően a műtők előtt tartott hivatalos átadó ünnepségen dr. Szél Ágoston rektor úgy fogalmazott: egyrészt örömmel ünnepel és tisztelettel adózik annak a ténynek, hogy a klinikának és az egyetemnek több forrásból sikerült előteremtenie a felújításhoz szükséges pénzt, másrészt elszomorítónak tartja, hogy egy ilyen fontos fejlesztéshez – a tervezéssel együtt – hét évre volt szükség. A rektor visszaemlékezve a Fül-Orr-Gégészeti és Fej-Nyaksebészeti Klinika új oktatási helyiségeinek múlt heti átadójára megjegyezte: minden kicsinek örülni kell, de bízik abban, hogy eljön az idő, mikor nem kell szalagot átvágni és emléktáblát avatni, mert rutinszerűek lesznek az ilyen típusú, elkerülhetetlen felújítások.

RS28629_KA-20150225-IMG_2407-i-es-sebeszet-muto-atado-scr

A korszerűsített műtőkben két új műtőasztalt és altatógépet, illetve kamerarendszerrel ellátott műtőlámpákat helyeztek el, így a hallgatók mostantól a műtőkben lévő monitorokon, vagy akár a tanteremből követhetik az operációkat. A fejújított épületszárnyba emellett korszerű légkondicionáló berendezést is beépítettek.

Az építkezés két éve tíz százalékos visszaesést okozott a műtétek számában, ám mivel a tavalyi év második felétől a felújított műtőket is használják, várhatóan hamarosan újra 3400-3500 operációt tudnak végezni évente.

Mozer Mária

Fotó: Kovács Attila – Semmelweis Egyetem

Galéria

12kép

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.