A Sztehlo Gábor Gyermekotthonba szállították az egyetem karácsonyfáját, olyan gyermekek karácsonyát teszi így boldogabbá, akik nem ünnepelhetnek családi körben. Az egyetem a Marketing és Kommunikációs Igazgatóság (MKI) kezdeményezésére első alkalommal ajánlotta fel karácsonyfáját, a két és félméteres normand fenyőt a központi ünnepséget követő héten állították fel az új helyszínen.

A szabadságolások miatt a központi épületben december huszadika után csak kevesen láthatják a karácsonyfát, míg ebben a nevelőotthonban harminckét kisgyereknek okozhat örömet – mondta honlapunknak az adomány ötletéről Kovács Eszter, a szállítást szervező MKI igazgatója.

A Fővárosi Sztehlo Gábor Gyermekotthon és Fogyatékosokat Befogadó Otthonok Kmety György utcai telephelyén működő különleges gyermekotthon épületét több mint hatvan éve, 1953 óta lakják olyan újszülött és három éves kor közötti gyerekek, akik átmenetileg nem élhetnek saját, vagy befogadó családjukkal. A gondozók célja, hogy a gyermekek visszakerülhessenek vérszerinti rokonaikhoz, de ha erre nincs lehetőség, örökbeadással vagy nevelőszülőkhöz való elhelyezéssel rendeződjön a sorsuk.

Mozer Mária

Fotó: Szigetváry Zsolt

Galéria

9kép

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.