RS26004_KA-20141209-IMG_0818-kuffler-dij-atado-scrNégy kiemelkedő, élettudománnyal kapcsolatos kutatómunkát végző fiatal vehette át a Stephen W. Kuffler Alapítvány kutatási ösztöndíját a Magyar Tudományos Akadémián rendezett ünnepségen. A díjazottak közül ketten a Semmelweis Egyetem hallgatói: Dancs Péter Tibor hatodéves az Általános Orvostudományi Karon, míg Karóczi Csilla Kata az Egészségtudományi Kar fizioterápia szakos hallgatója. Molnár Anna pedig az ELTE biológia szakosaként az I. Sz. Patológiai és Kísérleti Rákkutató Intézetben végzi TDK-munkáját. A magyar származású neurobiológusról elnevezett alapítványt dr. Somogyi Péter nemzetközi hírű agykutató alapította a 2012-es Semmelweis Budapest Award Díj átvételekor.

Az alapítvány kuratóriumának elnöke, dr. Nusser Zoltán (MTA Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet) elmondta: ez a második alkalom, hogy átadják a Kuffler ösztöndíjakat, a négy győztest összesen hatvankét pályázóból választották ki. Emlékeztetett arra, hogy az alapítvány névadója Magyarországon született Kuffler Vilmos néven. Orvosi tanulmányait Bécsben végezte, majd Ausztráliában telepedett le, ahol két későbbi Nobel-díjassal is együtt dolgozott:  John Carew Eccles-el és Bernard Katz-cal. Tudományos pályafutása később az Egyesült Államokban folytatódott, ahol megalapította az első önálló neurobiológiai intézetet. Nemcsak kiemelkedő tudós volt, hanem kivételes mentor is – mondta Kufflerről dr. Nusser Zoltán.  

RS25999_KA-20141209-IMG_0842-kuffler-dij-atado-scrA rendezvényen előadást tartott Kuffler professzor volt munkatársa, dr. John Nicholls (International School for Advanced Studies, Trieszt, Olaszország), akit dr. Somogyi Péter, az Oxfordi Egyetem neurobiológia professzora, az alapítvány létrehozója mutatott be. Nicholls professzor a University College of Londonban végezte orvosi tanulmányait, majd dolgozott az oxfordi, a harvardi egyetemeken, a Yale-en és a Stanfordon. Neurobiológiai kutatásairól a legismertebb, Kufflerrel közösen írt „From Neuron to Brain” című tankönyve egy egész neurobiológus nemzedékre volt nagy hatással.

Dr. John Nicholls előadásában három példán keresztül érzékeltette, hogy miként hasznosulnak az idegtudományi alapkutatások a klinikai gyakorlatban. Szólt Kufflerről is, aki – mint elmondta – mindig rendkívül elhivatott módon, időt nem kímélve dolgozott kísérletein, kritikus volt, de negatív felhang nélküli, és ha valaki vele dolgozott, a legjobb barátjának érezhette magát.

A rendezvényen Stephen W. Kuffler lánya, Eugenie Kuffler is köszöntötte a résztvevőket, majd dr. John Nicholls-szal közösen adta át az oklevelet a négy ösztöndíjasnak, akik rövid előadásokban ismertették kutatómunkájukat.

Dancs Péter Tibor a Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Karának hatodéves hallgatójaként a Klinikai Kísérleti Kutató- és Humán Élettani Intézetben végzi tudományos diákköri munkáját. 

RS25996_KA-20141209-IMG_0876-kuffler-dij-atado-scrMint honlapunknak elmondta: a Molekuláris Vérkeringés-Élettani Laboratóriumban végzett kutatásai során a sejtben lejátszódó különféle élettani és kórélettani folyamatok elindításáért felelős lipid mediátorok szerepét vizsgálja. Leginkább az ideg- és immunrendszerben, illetve a daganatok áttétképződésében is résztvevő lizofoszfatidsav analizálását végzi, és elsősorban ennek a kardiovaszkuláris rendszerben betöltött szerepére fókuszál. Az értónusra gyakorolt hatást vizsgálva igazolták ugyanis, hogy ép érbelhártya esetén a lizofoszfatidsav értágulatot okoz. Ennek tíz hónappal ezelőtti publikálása óta pedig arra keresik a választ, mi válthatja ki a lizofoszfatidsav sérült érbelhártya esetén tapasztalt, érszűkítő hatását. A Kuffler ösztöndíj segítségével végzett kutatások eredményei közelebb vihetnek olyan magas halálozású betegségek, mint a myocardialis infarktus vagy az ischaemias stroke lefolyásának jobb megértéséhez. Dancs Péter Tibor harmadéves kora óta végez tudományos diákköri munkát az intézetben. Háromszor ért el első helyezést Tudományos Diákköri Konferencián, Országos Tudományos Diákköri Konferencián második és harmadik díjjal is jutalmazták, munkáját pedig két alkalommal Köztársasági Ösztöndíjjal ismerték el.    

Karóczi Csilla Kata a Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Karának fizioterápia Msc szakos hallgatója. Tudományos diákköri munkáját az ETK Morfológiai és Fiziológiai Tanszékén végzi, fő témája az idősek funkcionális képességeinek megőrzése.

RS25993_KA-20141209-IMG_0891-kuffler-dij-atado-scrMint elmondta: eddigi munkái közül a legbüszkébb a szakdolgozata kapcsán végzett egy évig tartó kutatására, mely egy speciális multimodális mozgásprogram hatását vizsgálta demens idős emberek állapotára. A vizsgálat során bizonyította, hogy egy adott, az új-zélandi egyetemen összeállított mozgásprogram (Otago-program) egy év alatt látványosan fejlesztette a demens idős betegek statikus és dinamikus egyensúlyi állapotát, valamint járáskészségét és funkcionális mobilitását.  Demensek körében a multimodális mozgásprogram ilyen megközelítésben való vizsgálata egyedülálló. Kapcsolódva ehhez a kutatási témához, a Kuffler Alapítvány ösztöndíjából Karóczi Csilla Kata a saját otthonukban élő idősek szabadidős tevékenységeit vizsgálja majd, egyebek mellett kitérve a nordic walking hatásaira is. Karóczi Csilla Kata másodéves kora óta végez tudományos diákköri munkát, több kari TDK-n nyert első helyezést, valamint Nívó Díjat, a tavalyi szegedi OTDK-n pedig első helyezést ért el.

A Kuffler Alapítvány további ösztöndíjasai: Mayer Márton, Biológia BSc hallgató, Szent István Egyetem Állatorvostudományi Kar, valamint Molnár Anna, Biológia MSc hallgató, Eötvös Loránd Tudományegyetem. 

RS25986_KA-20141209-IMG_0931-kuffler-dij-atado-scrMolnár Anna biológus hallgatóként TDK munkáját szintén a Semmelweis Egyetemen, az I. Sz. Patológiai és Kísérleti Rákkutató Intézetben végzi. A Tumorbiológiai Laboratóriumban évek óta a vastagbéldaganatokkal és azok molekuláris jellemzőinek vizsgálatával foglalkozik. Először egy jelátviteli fehérjét (mTOR), jelenleg pedig kis RNS-molekulákat (mikroRNS-eket) vizsgálnak azért, hogy a vastagbéldaganatok molekuláris sajátosságait jobban megismerjék. A már említett fehérjével kapcsolatos mikroRNS vizsgálatok, olyan új szabályozó mechanizmusok megismerését segítik, amelyek az mTOR fehérje és annak működését szabályozó más fehérjék képződését befolyásolják. Az eredmények segíthetik a vastagbéldaganatok korai felismerésének és a terápiás lehetőségek fejlődését. Bár Molnár Anna már régóta foglalkozik a vastagbéldaganatokkal, azt mondja, munkáját különösen izgalmassá teszi, hogy nem egyfajta, hanem különböző jellegű molekulákkal és sejtműködés szabályozási mechanizmusokkal is foglalkozhat.

RS26002_KA-20141209-IMG_0831-kuffler-dij-atado-scrA nemzetközi hírű magyar származású neurobiológusról elnevezett Stephen W. Kuffler Kutatási Alapítványt dr. Somogyi Péter világhírű agykutató alapította a Semmelweis Budapest Award Díj átvételekor 2012-ben. A társalapítók között tanítványok mellett dr. Vizi E. Szilveszter, az MTA korábbi elnöke is szerepel. Az alapítvány kuratóriumának tagjai a Semmelweis Egyetem részéről dr. Hunyady László dékán, a Semmelweis Egyetem Élettani Intézetének igazgatója és dr. Merkely Béla, a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika igazgatója.

Dobozi Pálma
Fotók: Kovács Attila, Semmelweis Egyetem

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.