A Semmelweis Egyetem Napköziotthonos Óvodájában idén a Mikulás az édességekkel teli zsákokon kívül rendhagyó módon előadással is kedveskedett a gyerekeknek. Az Öko-Játék Környezettudatos Élményprogram és Koltay Eszter Társulatának egyórás interaktív meséjének nem csak nézőként, hanem szereplőként is részese lehetett az intézmény negyven óvodása.

Tósoki Anikó megbízott vezető honlapunknak elmondta: a gitárművész, a mesemondó és a krampusz aratta a legnagyobb sikert, de természetesen a Mikulás meseládájának is nagyon örültek a gyerekek. Minden évben jön hozzánk a Mikulás, az idei látogatás azonban rendhagyó volt, hiszen színházi előadást is hozott ajándékba, ami nagyon tetszett a gyerekeknek – számolt be az igazgató.

Mozer Mária

Fotó: Kovács Attila – Semmelweis Egyetem

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.