Az elmúlt időszakban a Semmelweis Egyetem Napköziotthonos Óvoda működését számos kritika érte, amelynek hatására az egyetem vezetése mindenre kiterjedő, átfogó vizsgálatot tartott – közölte dr. Tímár József, általános és oktatási rektorhelyettes.

A vezető személyével összefüggésben felmerült diszkrimináció súlyos erkölcsi vádja nem bizonyosodott be, azonban a vizsgálat feltárta, hogy a szabályos, törvényi előírásoknak megfelelő szakmai működés alapelemei gyakran sérültek. Ennek egyik oka a krónikus óvodapedagógusi létszámhiány, amit az óvoda dolgozói lelkes és odaadó munkával igyekeztek pótolni – hangsúlyozta.

RS4469_wwwattekovacscom_107802-scrAz óvoda működésének és működtetésének javítása érdekében az egyetem vezetése azonnali intézkedéseket tett és tesz, amelyek eredményeként azt reméljük, hogy a gyermekek óvodai tartózkodásának körülményei javulnak és az óvoda továbbra is méltónak bizonyul a szülők bizalmára – közölte. 

Dr. Tímár József úgy látja, hogy az óvoda vezetőjének nyugállományba vonulása lehetőséget teremt egy új szemléletű vezető kinevezésére, aki rövid időn belül orvosolni fogja azokat a problémákat, amelyeket vagy a szülők jeleztek korábban, vagy a belső és a szakértői ellenőrzés feltárt.

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.