szaszkarolyDr. Szász Károly, a PSZÁF korábbi elnöke lesz a Semmelweis Egyetem kancellárja – jelentette be Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere.

Hangsúlyozta: menedzser szemléletű kancellárokat kerestek az egyetemek élére, és a beérkezett több száz pályázat jelzi, hogy ez egy vonzó feladat.  A döntést az elmúlt héten a miniszterelnök hozta meg – tette hozzá. A javaslat szerint a kancellárok megbízatása november 15-től él.

Dr. Palkovics László felsőoktatásért felelős államtitkár a sajtótájékoztatón kiemelte: az intézmény vezetője a rektor, aki továbbra is felelős a szakmai, oktatási és tudományos tevékenységért. A kancellár feladata, hogy ennek a működési feltételeit tudja biztosítani – közölte. Úgy fogalmazott: a kancellár a rektort támogatja, az intézmény működtetésével kapcsolatos feladatokat veszi át tőle. Felhívta a figyelmet arra, hogy a törvény szerint a kancellárnak együttműködési kötelezettsége van a rektorral. Egy hatékony intézményirányítási rendszer jön létre, ami igényli, hogy a rektorok irányítási rendszerét is valamilyen szinten átalakítsuk – jegyezte meg.

Az államtitkár a kiválasztás folyamatáról elmondta: a jelölteket egy 6 tagú bizottság véleményezte, és az írásos pályázatok mellett személyes meghallgatáson is részt vettek a pályázók. Hozzátette: ezek alapján készült el a  véleményezésük, amit Balog Zoltán terjesztett a miniszterelnök elé.

A felsőfokú végzettséggel és minimum hároméves vezetői gyakorlattal rendelkező kancellárok feladata lesz többek között az egyetemek gazdálkodásának, menedzselésének, igazgatásának irányítása. A 29 állami felsőoktatási intézmény kancellári posztjára – megbízatásuk 2017. augusztus 31-ig szól – 380 pályázatot küldtek be, melyek közül egy volt érvénytelen, ketten visszaléptek.

Tóth-Szabó Szilvia

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.