RS12778_KA-20140303-IMG_9116-szabo-andras-interju-scrElkezdődött az egynapos, nappali ellátást biztosító osztály építése a Semmelweis Egyetem II. Sz. Gyermekgyógyászati Klinikáján. Az ötvenmillió forintos beruházás keretében két rendelőt, két vizsgálót, egy játszószobát, és egy nyolc ágy befogadására alkalmas szobát alakítanak ki.

A gyakorlatban a nappali ellátás azt jelenti, hogy a kezelésre érkező kis beteg még ugyanaznap hazamehet – mondta el dr. Szabó András, a klinika igazgatója, hozzátéve: így olyan onkológiai, immunológiai és neuromuszkuláris betegségben szenvedő gyermekeket tudnak majd gyorsan megvizsgálni és kezelést nyújtani nekik az új osztályon, akiknek az állapota nem teszi szükségessé, hogy éjszakára felvegyék őket a kórházba. Amellett, hogy hatékonyabbá válik a betegellátás, csökkenthető az éjszakai ott-tartózkodás pszichés terhe is. Emellett ők maguk sem veszélyeztetik a külvilágból hozott kórokozókkal a fekvőbeteg gyerekeket – hangsúlyozta az igazgató.

RS23287__ZZS6356-scrA projekt kizárólag a klinika saját alapítványához, az Őrzők Alapítványhoz befolyt adományokból valósul meg és várhatóan karácsonykor adják át a napi húsz beteg ellátására alkalmas osztályt.

Kántor Éva

Fotó: Szigetváry Zsolt

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.