Dr. Somogyi János a Semmelweis Egyetem emblematikus alakja, kutatók tucatjait indította el a pályán, az általa kezdeményezett Membrán Transzport Konferencia-sorozat pedig számos, különböző területen dolgozó szakembert mozgatott meg az elmúlt évtizedekben – mondta köszöntőjében dr. Bánhegyi Gábor, az Orvosi Vegytani, Molekuláris Biológiai és Patobiokémiai Intézet igazgatója. Az intézet nyugalmazott egyetemi tanárát 85. születésnapján kollégái és tanítványai köszöntötték az Elméleti Orvostudományi Központban, ahol dr. Tímár József általános és oktatási rektorhelyettestől a Pro Universitate Díj ezüst fokozatát vehette át.

RS23239_KA-20140930-IMG_6924-somogyi-janos-85-szuletesnap-scrDr. Tímár József kiemelte az ünnepelt úttörő szerepét, és emlékeztetett arra, hogy már évtizedekkel ezelőtt interdiszciplináris szemlélettel értelmezte a patológiai folyamatokat.

„Dr. Somogyi János személye a Semmelweis Egyetem szellemiségét képviseli” – jelentette ki.

Dr. Hunyady László, az Általános Orvostudományi Kar dékánja hangsúlyozta, hogy dr. Somogyi János több mint hatvan éve áll kapcsolatban a Semmelweis Egyetemmel, illetve jogelődjével. „Két dolog inspirálta: Szent-Györgyi Albert személyisége, valamint az, hogy megértse: mitől édes a szacharin” – idézte fel a dékán, aki egyúttal az ünnepelt szakmai pályafutásába is betekintést nyújtott. Dr. Somogyi János karrierjét a Szent-Györgyi Albert által alapított Biokémiai Intézetben kezdte, majd 1960-tól az élénk tudományos élettel rendelkező Klinikai Kísérleti Kutató- és Humán Élettani Intézetben dolgozott. Itt alapozta meg tudományos munkásságát, ami később RS23222_KA-20140930-IMG_6993-somogyi-janos-85-szuletesnap-scraz egész világon ismertté tette. 1973-tól az Orvosi Vegytani Molekuláris Biológiai és Patobiokémiai, akkori nevén I. Sz. Kémiai-Biokémiai Intézetben helyezkedett el – számolt be dr. Hunyady László. A dékán közölte: a kar számára elengedhetetlen, hogy olyan szakemberek oktassanak, akik az egész tantárgyat átlátják, és maguk is vezető kutatók, ezt pedig dr. Somogyi János maradéktalanul képviseli.

RS23220_KA-20140930-IMG_7015-somogyi-janos-85-szuletesnap-scrA Membrán Transzport Konferencia résztvevői nevében mondott köszöntőt dr. Szollár Lajos, a Kórélettani Intézet egyetemi tanára. Az 1972-ben, baráti összejövetelként indult konferencián számos tudományterület meghatározó személyisége legalább egy alkalommal megfordult – mutatott rá. Hozzátette: a sümegi konferencia olyan, mint a membrán szerkezete: rendezett, de könnyen változtatható. „Elég erős, hogy összetartson minket és elég gyenge, hogy új tagokat fogadjon be. Ennek segítségével képesek voltunk olyan kapcsolatrendszert kialakítani, amely nem öncélú, hanem nyitottságot, tájékozottságot és kölcsönös segítőkészséget közvetít” – vélekedett. Dr. Szollár Lajos szerint az ünnepelt jól agyába véste Ciceró szavait: „az öregség leghatalmasabb védőfegyvere a tudományokkal való foglalkozás és az erények gyakorlása. Ezek ugyanis, ha minden időben foglalkozunk velük, miután sokáig és sokat éltünk, bámulatos gyümölcsöket teremnek, soha cserben nem hagynak, még késő vénségünkben sem.”

RS23230_KA-20140930-IMG_6961-somogyi-janos-85-szuletesnap-scr

Dr. Mandl József, az Orvosi Vegytani, Molekuláris Biológiai és Patobiokémiai Intézet egyetemi tanára emlékeztetett: dr. Somogyi János több mint negyven éve az intézet tagja, pályafutását pedig rendkívülinek nevezte. Nem a „mainstreambe” tartozó kutató, hiszen elsőként egy kisebb témát RS23215_KA-20140930-IMG_7041-somogyi-janos-85-szuletesnap-scrválasztott, ám hosszú távon mégis ez adott értéket a munkájának – számolt be dr. Mandl József, aki szerint a professzor sokat tett az elméleti intézetek és a klinikum intézményesített kapcsolatának megvalósításáért is. „Ez egy olyan pálya, ahol a kudarcokat is el kell tudni viselni, ő ebben is sokat segített tanítványainak, megtanította ugyanis a kemény munka tiszteletét és a küzdés képességét” – fogalmazott.

A laudációkat követően dr. Somogyi János a hazai tudományos életről szólva elmondta: bár hasznos a külföldi tapasztalat, alapvetően itthon kell boldogulni. Felidézte, hogy a kitartó, rendszeres, precíz munkát mestereitől tanulta.

Az ünnepség második felében dr. Somogyi János tanítványai mutatták be tudományos munkájuk eredményeit. Dr. Vér Ágota és dr. Müllner Nándor az ATP-ázokról, dr. Csermely Péter a hálózatokról tartott prezentációt, míg a tanítványok tanítványaként dr. Sőti Csaba a jó stresszről beszélt.

Mozer Mária

Fotó: Kovács Attila – Semmelweis Egyetem

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.