Idén második alkalommal rendezték meg a Semmelweis Egyetem Urológiai Klinikájának szervezésben, a Magyar Urológus Társaság támogatásával a laparoszkópos hands-on tréninget és felső húgyúti endoszkópos műtéti bemutatót, melyen harminc szakember vehetett részt. A szervezők a továbbképzéssel a szakvizsga előtt álló szakorvosjelöltek, valamint az ország minden részéről érkező urológus szakorvosok laparoszkópos és uretero-renoscopos műtéttechnikai ismereteinek felzárkóztatását és elmélyítését tűzték ki célul.

urologia1A résztvevőket a szervezők részéről dr. Nyirády Péter, az Urológiai Klinika igazgatója, valamint a hands-on tréningnek helyet biztosító „George Berci” Sebészeti Gyakorló és Kutató Laboratórium igazgatója, dr. Wéber György köszöntötte. A továbbképzés vendégelőadója dr. Andreas Gross volt Hamburgból, aki az uretero-renoscopiával kapcsolatos tapasztalatait osztotta meg a hallgatósággal. A gyakorlati képzés során a rendezvényt támogató cégek jóvoltából a résztvevők a laparoszkópia és a felső húgyúti endoszkópia legmodernebb eszközeit próbálhatták ki. Emellett lehetőség nyílt nem csak pelvitrainereken, hanem élő malacokon is anesztéziában laparoszkópos beavatkozások elvégzésére. Az élő állaton végzett laparoszkópos pyelon plasztika, nephrectomia, valamint hólyagvarrat didaktikus kivitelezését, a technikában kiemelkedően járatos oktatók – dr. Domján Zsolt, Péterfy Kórház, dr. Kovács Béla, Jahn Ferenc Kórház, dr. Szepesváry Zsolt, Petz Aladár Kórház – jelenléte biztosította.

urologia2A résztvevők a második napon az Urológiai Klinika tantermében műtéti közvetítést tekinthettek meg az intézet műtőjéből. Dr. Gross két betegen végzett operáció kapcsán mutatta be a flexibilis uretero-renoscopia alkalmazását és lehetőségeit. A műtéti bemutatót dr. Szendrői Attila és dr. Tordé Ákos, a klinika munkatársainak percutan vesekő-eltávolítása zárta. 

M.M.
Forrás: Urológiai Klinika

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.