Az Astellas-díj – Az év orvosa pályázatra az egyéni jelölések mellett immár teljes osztályok, részlegek felterjesztését is várják a szervezők. A bírálók által legjobbnak ítélt csoport az I. Sz. Belgyógyászati Klinika idén elhunyt professor emeritusa tiszteletére alapított De Châtel Rudolf-Emlékdíjat veheti át.

astellas kepDr. Perner Ferenc, a Transzplantációs és Sebészeti Klinika professor emeritusa, az Astellas pályázat szakmai zsűrijének tiszteletbeli elnöke a pályázatindító sajtótájékoztatón kiemelte: dr. De Châtel Rudolf nevének és munkásságának emléket állítva, barátai és tisztelői nevében alapították az elismerést, amellyel az ő egyik utolsó javaslatát megfogadva kifejezetten az emberséggel végzett csoportmunkára, a betegekért tett közös erőfeszítések legszebb példáira irányítják rá a figyelmet. A professor emeritus egyúttal reményét fejezte ki, hogy a leendő díjazottak mindennapos munkájukkal méltó módon ápolják majd a névadó szellemi örökségét.

Az alapítói szándék szerint az Emlékdíj várományosait a betegek terjeszthetik fel saját történetük beküldésével, a díjazott csoport felől pedig a beérkezett ajánlások alapján az alapítók döntenek. Az Emlékdíjat megtestesítő érmet és oklevelet évente két alkalommal nyújtják majd át. Az elismerést Dr. Perner Ferenc mellett a SE részéről dr. Sótonyi Péter rector emeritus, dr. Acsády György, a Városmajori Szív – és Érgyógyászati Klinika egyetemi tanára, dr. Monos Emil, a Klinikai Kísérleti Kutató- és Humán Élettani Intézet professor emeritusa, dr. Papp Zoltán, az I. Sz. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika korábbi egyetemi tanára és dr. Tringer László, a Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika egyetemi tanára hívták életre. Ahogyan az alapító okiratában olvasható: „Dr. De Châtel Rudolf munkássága során orvosi tudásán kívül klasszikus humánummal fordult mind a betegek, mind a kollégái felé. A beteg emberrel mint integrált személyiséggel foglalkozott, olyan empátiával és odaadással, ami oktatóként például szolgált mind oktatótársainak, mind pedig a hallgatóknak. Életének utolsó éveiben fáradhatatlanul és elkötelezetten vállalt szerepet a hazai orvosok társadalmi megbecsülését célzó Astellas-díj – az Év Orvosa pályázat szakmai zsűrijének munkájában.” 

alapito okirat

Az Astellas Pharma, a MOTESZ, a Magyar Kórházszövetség és a négy hazai egyetemi klinikai központ immár nyolcadik alkalommal hirdette meg  közösen a legkiválóbb és legemberségesebb hazai orvosok felkutatására és elismerésére létrehozott „Az év orvosa pályázatot”. Szakmai jelölésre az alapellátás, az orvosi diagnosztika, a sebészeti jellegű területek, a konzervatív területek, a rehabilitációs és krónikus ellátás, valamint a klinikai gyermekgyógyászat szakterületeken van lehetőség. 

A jelölésre vonatkozó további információk az Astellas-díj honlapján olvashatók.

Mozer Mária

 

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.