A Gyógyszerészeti Intézet épületének teljes felújítása, a kutatás új alapokra helyezése és az oktatás átszervezése volt a cél, ezt pedig a csapatmunkának köszönhetően sikerült teljesíteni – számol be dr. Klebovich Imre tízéves igazgatói tevékenységéről. A leköszönő vezető szerint, bár az intézet a gyógyszeripar fizetéseivel nem tud lépést tartani, szellemisége hozzásegíti a fiatal kutatókat ötleteik megvalósításához.

RS21401_KA-20140730-IMG_2554-Klebovich-Imre-scrA Gyógyszerészeti Intézet kiemelt szerepet játszik a Gyógyszerésztudományi Kar oktatásában, kutatásában és a magyar gyógyszerész szakmában – vélekedik dr. Klebovich Imre. Mint mondja, a siker többek között az ipari szemléletnek, illetve a nemzetközi kapcsolatrendszer kiépítésének köszönhető. „Nemzetközi társaságok vezetőségi tagjaként tudom: ez a szakma a nemzetközi kapcsolatokból él” – fogalmaz. Egyik legnagyobb eredményeként az intézet épületének felújítását említi, az ehhez szükséges közadakozásban közel száz támogató vett részt, köztük cégek és magánszemélyek. „Ha jó ügyért kér az ember, bármit el lehet érni” – vallja a leköszönő igazgató. Az elmúlt évtized során az infrastruktúra megújítása mellett a teljes műszerparkot is modernizálták, ami megteremtette az ipari együttműködések alapját, így az intézet stabilitását. Utalva az értékmegőrzés fontosságára dr. Klebovich Imre arról is beszámol, hogy a felújítás ideje alatt korabeli bútorokat és festményeket restauráltak, de százéves műszereket is megőriztek, hogy hozzájáruljanak a nagy elődök örökségének fenntartásához.

Szintén eredményként értékeli a kutatás átstrukturálását. Új műszerek beszerzésével fejlesztettük a gyógyszertechnológiai és a farmakokinetikai vizsgálatokat, emellett elindítottuk a bioanalitikai, valamint a készítményanalitikai tudományos munkát – összegzi. Intézetvezetésének első öt évében több, második felében kevesebb, ám összegében annál nagyobb volumenű kutatás zajlott. Ennek köszönhetően egy évtized alatt hét szabadalmat jelentettek be, de olyan készítményt is kifejlesztettek, ami törzskönyvezési engedélyt kapott, sőt a klinikai kipróbáláson is túl van. „Ez csapatmunka, egyetlen kutató erre nem képes” – hangsúlyozza, hozzátéve, hogy a tudományos munkának köszönhetően számos cikk, könyv és könyvfejezet született.

RS21395_KA-20140730-IMG_2603-Klebovich-Imre-scrA Gyógyszerésztudományi Kar legrégebbi, legtöbb tantárgyat oktató intézetének munkatársai három nyelven hét tárgyat oktatnak, de a szakmai továbbképzésekben, illetve a rezidensképzésben is részt vesznek. Egyedüliként az egyetemen állatgyógyászati ismereteket is oktatunk, mert a vidéki gyógyszerészeknek ezzel is tisztában kell lenniük – fejti ki dr. Klebovich Imre, aki szerint az oktatás az egyetem első számú célja. Mivel korábban évtizedekig a gyógyszeriparban dolgozott vezető kutatóként, az onnan hozott ipari szemlélettel jelentősen átstrukturálta munkatársaival a képzést és a kutatást is. Vezetése alatt az intézetben növekedett a kutatók, a doktoranduszok és a sikeres TDK hallgatók száma, de kibővült a graduális képzés tárgyainak köre is. A Gyógyszerészeti Intézet munkatársai opponensek és vizsgáztatók számos felsőoktatási intézményben, aminek köszönhetően erősödött a más egyetemekkel való együttműködés. A leköszönő igazgató úgy gondolja, a fejlődéshez a PhD-hallgatók, fiatal kutatók tanulmányútjai is hozzájárulnak, hiszen a más országokban szerzett ismereteiket később itthon hasznosítják.

RS20188_KA-20140627-IMG_3745-scr (1)„Dr. Antal Istvánnal, az új igazgatóval hasonló a szemléletünk, mivel eddig is mindent közösen értünk el, mostantól pedig tanácsadóként segítem a munkáját. Az intézet vezetését nyugodt szívvel adom át, hiszen számos kutatási együttműködési szerződést írtunk alá” – mondja dr. Klebovich Imre, aki magyar és angol nyelvű oktatási, illetve gyógyszerfejlesztéssel kapcsolatos tudományos munkáját tovább folytatja. Emellett jelenleg a bioekvivalenciát és biohasonlóságot igazoló vizsgálatok törvényi előírásaival és szabályozásával foglalkozó nemzetközi kongresszus-sorozat októberi záró rendezvényét szervezi, melyen a konferenciasorozat tudományos eredményeiről beszámoló könyvének bemutatására is sor kerül.

Mozer Mária

Fotó: Kovács Attila – Semmelweis Egyetem

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.