Az emberi erőforrások minisztere Magyarország köztársasági elnöke megbízásából egyetemi tanári kinevezési okiratokat adott át. Balog Zoltán köszöntőjében kiemelte: egyetemi tanárnak lenni közügy. Az egyetemi tanárok a közjó részei, ami közfelelősséggel is jár. A közfelelősség pedig azt jelenti, hogy el kell fogadni a közösség, a köz felől érkező kontrollt.

RS22397_KA-20140917-IMG_9588-tanari-kinevezes-scrA tárcavezető elmondta: az egyetemi tanárok alkotják Magyarország szellemi elitjét, és úgy kell tekinteniük saját munkájukra, mint ami része a nemzetstratégiának. Annak a stratégiának, amely a magyar nemzet felemelkedését szolgálja. Ez azonban lehetőséggel és felelősséggel is jár. „Bármiféle elithez tartozni csak akkor bír valamifajta jelentőséggel, ha az felelősségtudattal párosul. Az egyetemi tanároknak felelőssége van a felsőoktatás sorsának alakításában, és abban is, hogy mi történik a felsőoktatás keretein belül, mert a lényeg ott dől el, hogy mit és hogyan adnak át a következő nemzedéknek, és ők ezt hogyan fogadják. Az egyetemi tanárok felelőssége továbbá megjelenik abban is, hogy a szó legnemesebb értelmében hogyan szolgálják a felsőoktatást, hallgatóikat, intézményeiket” – mondta a tárcavezető.

A Semmelweis Egyetemről egyetemi tanári kinevezést kapott: dr. Bakacsi Gyula, dr. Blázovics Anna, dr. Kolev Kraszimir, dr. Müller Veronika, dr. Pethesné dr. Dávid Beáta, dr. Szabó Attila (később veszi át az okiratot), dr. Szabolcs Szilárd Zoltán (később veszi át az okiratot), dr. Széman Zsuzsanna, dr. Várnai Péter és dr. Wikonkál Norbert.

Tóth-Szabó Szilvia
Forrás: kormany.hu
Fotó: Kovács Attila – Semmelweis Egyetem

Galéria

6kép

Galéria

1kép

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.