Az Academia Europaea (AE) jelenleg több mint háromezer fős – Nobel-díjasokat is számláló – közössége hét magyar taggal bővült, mások között dr. Lakatos Pétert is tagjává választották. Az I. Sz. Belgyógyászati Klinika egyetemi tanárával, az MTA doktorával együtt így már 91 hazai tudós vesz részt az 1988-ban alapított intézmény munkájában. 

RS22360_dl_f7607cfe_20120306-IMG_1067-scrAz AE új tagjainak megválasztása többlépcsős folyamat eredménye. Eszerint az egyes szekciók a jelölt eddigi kutatói tevékenysége és eredményei alapján javaslatot tesznek a szekció vezetőségének az új tagokra. A támogatott jelöltek nevét a jelölőbizottság terjeszti a tanács elé, amely dönt az új tagokról.

Az Academia Europaea húsz szekciója a tudomány valamennyi ágát magában foglalja, így a természettudományokat, az élettudományokat és a társadalomtudományokat egyaránt. Az intézmény célkitűzései között szerepel az európai kutatások eredményeinek népszerűsítése és terjesztése, az interdiszciplináris és nemzetközi kutatási együttműködések támogatása, valamint a társadalom figyelmének felhívása a tudományos eredmények hasznosságára.

Forrás: mta.hu

Mozer Mária

Fotó: Kovács Attila – Semmelweis Egyetem

 

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.